Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - Simonyi Imre: Kettőnk ügye (vers)
7 Csak még egy percre még egy percre szegődj magányos közelembe nem múlóra nem végtelenre: valami megmarkolt Jelenre valami állandósult Mára valami Egyszer-Van-Sokára valami időtlen Lezártra valami Vélünk-Egybeálltra valami ahhoz hasonlóra amikor éjfélt ver az óra s egymást fedi két mutatója hát nem kezdetre nem is végre: sebzett utolsó szívverésre ráalvadt dermedt örökkére — 8 Miként a déli sarkról csak északnak vezet minden út, cél, irány, vágy, meg az emlékezet: így űz feléd barátném (képletes délkörök mentén) az egyirányú kényszer: — az ösztönök mélyéről feltörekvő ... S az igény: — a tudat aljáról . .. így a szívből: a remény ... S hangulat: a menekvő magányból... — Te Jóremény-fokal Te megjelölt Csomóponti Te vonzó Pólusa a hozzád-kényszerültnek! — Te Egyirányúsági — A véled-népesített emberiakta világ felé: — feléd-rohan már minden út, képzelet, cél, vágy, hajlam, valóság, s a kényszerképzetek. Felédl Te! Északi! — Irányodat óhajtón vagyok már induló.-------------Miként a déli sarkról . .. 9 S most németet tanulsz, meg franciát. — Nincs más gondod? — Míg egy jelző nyomán botorkál pennám (mely méltó lehet ámulni erőfeszítésedet; hogy most már három nyelven ne legyen szavad, melyben értelmét lelhetem a tegnap még közösre tervezett egynyelvű kínnak): — az emlékezet így kéri számon — sváb öreganyám I — az együgyű szókincsű unokán: hogy is volt? — „gib mir Brot” — adj kenyeret... meg hogy: „ich will schlafen”. — Az istened; karéj kenyerem voltál s vetett ágyam! — Hiányodat, mondd, hány nyelven kiáltsam? 10 Ha elfogynál bennem, mint a remény — Ha elfogynál, akárcsak egy vég vászon 2 Forrós 17
