Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 4. szám - ÉLŐ MÚLT - Kőhegyi Mihály: Móra Ferenc, a régész
ClÓ múlt DC&hegyi JtLiluíli) /VIóra Ferenc, a régész írói és emberi nagyságát mindig elismerték és méltányolták, munkája tudományos értékét sohasem akarta elfogadni a hivatalos szakvilág. Pedig Móra Ferenc igazi tudós volt. Élete végéről való összefoglaló cikke a „Néprajzi vonatkozások szeged-vidéki népvándorláskori és korai magyar leletekben” minden beszédnél ékesebben bizonyítja, hogy Móra mennyire az élethez tapadó, azt megelevenítő, a holt tárgyakba életet lehelő, a korhadt csontokra húst és izmot képzelő tudós volt. Ilyen levegős, világos stílusú, enyhén elbeszélő modorú cikk nem jelent meg a két háború között s talán azóta sem. Való igaz, hogy keveset publikált, szigorúan vett régészeti munkája alig van. Néha még ezekben is elővilian elbeszélő modora. Az azonban teljesen hamis beállítás, hogy tudományos cikkeiben pontatlanságot, hézagosságot és gondatlanságot találhatunk. Megjelent közleményei pontos és lelkiismeretes adatközlések. Hogy ezekben a cikkekben mai szemmel már van kivetni való? Igaz. De cikkei mindig a kor színvonalán állottak és az vesse rá az első követ, aki másképpen vagy nála jobban csinálta. Móra maga is tudta és érezte, hogy rengeteg ásatása mellett keveset publikál. Roska Márton: „Az ősrégészet kézikönyve” c. művének! bírálata kapcsán így ír a csókái anyagról: „Sajnos, attól félek, épp oly sokáig kiadatlan fog maradni, mint Tordos, mert ami kis időt ki tudnék is szorítani a régészet irodalmi művelésére, elveszik az új ásatások: mindennél fontosabb a még épen hagyott temetők és telepek megmentése a dúló úri és paraszt barbárság elől.” Erre ma sem mondhatunk mást csak azt, hogy igaza volt, nagyon is igaza. Nagy régészeink közül barátjának és gazdájának, Tömörkény Istvánnak nekrológját írja meg, belevetítve a saját érzelmeit és felfogását a régészetről. így ír: „Föl kell jegyezni róla, hogy ő nem arra a helyre volt büszke, amit a szépirodalomban ... és olvasóinak szeretetében elfoglalt, hanem arra, amit a magyar kulturális életben mint könyvtáros és múzeumi ember töltött be. Móra halála után munkatársai erősen foglalkoztak a hatalmas anyag közzétételének gondolatával. Nem rajtuk múlott, hogy szép tervüket nem tudták megvalósítani. Azóta is csak a szőregi bronzkori temető anyaga látott napvilágot Foltinyi István tollából, valamint a csókái avar temető és őskori telep anyaga került közlésre. A Móra által gyűjtött nagyszámú antropológiai anyagot Bartucz Lajos dolgozta fel. Kisebb részleteket ásatásából szinte lépten nyomon közölnek. Nem is csoda, hiszen Móra: ........ásató tevékenysége révén . . . lett a Szegedi Városi Múzeum a népvándorlás és magyar honfoglaláskori, de a környék praehisztorikus emlékeinek is gazdag tárháza, úgy hogy anyagának ismerete nélkül e korok szakembere helyes eredményekre nem juthat. Újabban a szegedi múzeum tudományos dolgozói szedik rendbe az anyagot, rendezik a cédulákat és Móra feljegyzéseit. A magyar régészet nagy adóssága kiadni Móra ásatási jegyzeteit és feldolgozni a Szegeden heverő óriási anyagot, akár egy Móra emlékének ajánlott többkötetes monográfiának megjelentetésével. Ennek a feladatnak az elvégzése égetően sürgős. Halála után Márton Lajos és Budai Árpád méltatták tudományos tevékenységét és búcsúztatták el a magyar irodalom és múzeumügy nagy halottját. A szegedi és szegedkörnyéki kutatások nagyobb lélekzetű és összefoglaló méltatását Banner Jánosnak köszönhetjük, aki szélesebb alapon, a Szegedi Múzeum munkájának egészébe ágyazva tárgyalja Móra tevékenységét. Amíg a Móra által kiásott teljes anyag nincs közzétéve, addig az előbb említett összefoglaló cikkhez lényegesebb hozzátenni- valónk nem akadhat. Helyette megpróbálom megláttatni Mórát a mindennapi életben, megcsillantani azokat a nagy értékeket, melyek benne rejtőztek, bemutatni miképpen vélekedett a múzeumügyről és több oldalról megközelíteni azt a lázas tevékenységet, amit a múzeum érdekében kifejtett. Fájdalom, nem vállalkozhatok arra, hogy Mórát a személyes emlékezés galvanizáló erejével hozzam vissza, mint azok, akiknek keze talán még őrzi kézszorításának melegét, szemük még simogatja elködlő alakját s talán hallják hangját is. Csupán arra szorítkozom, hogy életének egy-egy fontosabb állomására irányítsam figyelmüket. Középiskolájának elvégzése után Budapestre kerül egyetemre. Móra életének erre a szakaszára sokszor emlékezik vissza: „Fölkerültem az egyetemre és egyforma lelkesedéssel hallgattam Beöthy Zsolttól esztétikát, Gyulai Páltól magyar irodalmat, Lóczy Lajostól földrajzot, Mágócsi-Dietz Sándortól botanikát, Ballagi Aladártól történelmet, Hampel Józseftől görög művészetet, Czobor Bélától keresztény régészetet és Kövesligethy Radótól csillagászatot.” 36
