Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 3. szám - HAZAI TÜKÖR - Nagy Piroska: Tükörcserepek
ügyemet. Aztán megírtam panaszomat a Petőfi Népének, közölték és akkor közbelépett az ügyészség, felszólításukra kénytelenek voltak tárgyalni az ügyemet, sőt megállapították, hogy elbocsátásom jogtalan volt és visszahelyeztek. Az elnök azonban nem fogadott vissza. Egy hétig bejártam, de az elnök nem volt hajlandó munkát adni. Mivel fellebezni mertem, bosszút állt, azóta nem találok munkát. Motorkerékpárral jártam a vidéket, majd levélben próbálkoztam távolabbi helyekre. Összesen hatvan hellyel kísérleteztem — nem sikerült munkát kapnom. Én azt gondolom azért, mert információért a Homokgyöngyéhez fordulnak s nem megfelelő a válasz. A sok izgalom megviselte a gyomromat s most kezemben a felsőfokú szaktechnikusi oklevéllel kapálni járok apám szőlőjébe, számomra egyéb lehetőség nincs, már le is mondtam róla. Pedig kellene a pénz, resteljük, hogy még mindig szüléink nyakán élünk. Ezt a házat apám építette, nekünk kellene befejezni — miből? Úgy érzem, derékba tört a pályám, pedig én ezt nem érdemeltem meg. Ha azt hiszik, hogy elfogult vagyok az elnökkel szemben, hallgassák meg Sz. bácsit, annak meg a lányát rabolták el az elnök fiának. Hát az fantasztikus kérem, utoljára a törökök idejében volt ilyen. Páhiban lakott a török basa, annak raboltak lányt Kaskantyúról. a szabómester, akinek kétszer szöktették meg a lányát családjáért élő mintaapa a múlt századi fogalmak szerint. Józan, szorgalmas, családját rajongásig szereti. — Tizenkét éves koromban maradtam árván négy kisebb testvéremmel, és vak édesanyámmal. Felneveltem a testvéreimet, tartottam öreg édesanyámat és már felnőtt fejjel tanultam meg a szakmát, szabó vagyok. Négy gyermekem van. mindegyiket taníttattam, mind a négynek érettségije van. Kis nádtetős házam van, majd ezután fogok újat építeni mert én azt tartom: előbb a gyerekekre kell áldozni. Nyáron, ha rossz a szezon, elszoktam menni dolgozni, úgy ismertem meg a szakszövetkezet elnökét, hogy felvett kocsikísérőnek. Volt úgy, hogy három napig se szálltunk le a kocsiról, ha sok volt a munka. Aztán jött az ősz, megint visszaültem a varrógéphez, ősszel mindig sok a munka. Hát így ismertem én meg az elnök családját, az elnök fia meg — aki villanyszerelő tanuló volt, az én lányomat, a legszebbiket. Tessék elképzelni tizennégy éves volt a fiú és tizenöt az én lányom, mikor udvarolni kezdett. Én hazaküldtem, gyerek vagy te még ahhoz, hogy a lányokhoz járj. De a gyerek csak járt, bár én nem vettem komolyan, ugyan ki hallott már olyat, hogy a fiú fiatalabb legyen, mint a lány? Közben a lányom elvégezte a gimnáziumot, 19 éves lett, a fiú is betöltötte a tizennyolcat, kezdett komolyra fordulni az ügy. Én elleneztem, kinevetik a lányt, hogy ilyen fiatalhoz megy, meg aztán . . . világnézeti különbségek is voltak a két család között. Mi ugye csak maszekok vagyunk, ő meg a tsz-elnök fia. Hát két évvel ezelőtt aratni mentünk egy barátom hívására és mikor hazajöttünk hiába keressük a lányt, csak egy levelet hagyott: „Ne haragudjatok, örökre elmentem.” Hívattam afiú apját: A lányom elment és körülbelül maguk is részesek benne.” Az elnök csak bámul, ő nem tud semmit. Az ő fia is eltűnt, de az nem hagyott levelet. De nem izgatta magát, nem törődött az egésszel, ez volt nekem gyanús. Mi a feleségemmel egész nap kerestük a lányt, nem úgy volt az nevelve, hogy itthagyja a szüleit, és a mi beleegyezésünk nélkül csakúgy összeálljon valakivel. Egész nap kerestük, mint az őrültek. Este már nagyon izgatott voltam, mondom, én megnézem az elnök lakásán, biztosan oda bújtatták, rábeszélték, az magától nem képes ilyen szégyentelenségre. Én nem mondom, izgatott voltam, de azért mégse kellett volna az elnöknek engem úgy csúffá tenni. Kihívta a rendőrséget és engem bevittek, letartóztattak magánlaksértésért, botrányokozásért. Azt mondta a rendőrparancsnok, sajnál engem mint apát, de- hát egy nagykorú lány már ahhoz megy férjhez, akihez akar. Hiába mondtam: kényszerítették a lányt, az nem úgy volt nevelve, hogy megszökjék. Hiába, nem vették fel a körözést, kinevettek, azt mondták bolond vagyok. Meg hogy sajnálnak engem, biztosan a fejemet is ütötték a nyilasok. Az köztudomású, hogy engem lefogtak a nyilasok annak idején. Hát, hogy az én kedves lányom ezt tette velem, én már csakugyan nem tudtam hol a fejem. Aztán kiengedtek a rendőrségről és akkor megjelent megszeppenve a lányom is. Mondom neki: Mondd meg, hol voltál! Azt mondja ő azt nem mondhatja meg, mert akkor én megverem. Mondtam nem verlek meg, csak hagyd ott azt a fiút, nem illik az tehozzád. De a lány csak sírt, nem evett, fájt a feje, nem lehetett vele értelmesen beszélni. Azt mondja a feleségem, ezzel a lánnyal valamit csináltak, ez nem olyan már mint volt. Kényszerítik lelkiismerete ellenére, hogy tagadja meg a jó édesapja szavát. Három napig otthon volt a lány, már azt hittem elmúlt a veszedelem, mikor megint eltűnt a lány, de mostmár elvitte a kelengyéjét is. Hát pedig azt egyedül nem vihette el, az én lányomnak annyi kelengyéje volt, azt négy ember se bírta elvinni. Kérem, elkeseredésemben öngyilkosságot kíséreltem meg. Minek éljek, ha egy apának ennyire csalódni kell a gyermekében? Akkor meg ezért vett őrizetbe a rendőrség. És csak akkor engedtek ki, mikor írásban lemondtam öngyilkossági szándékomról és két barátom is aláírta, hogy vigyáznak rám. A két fiatal meg eltűnt. Egyszerűen eltűntek, nem írták meg a címüket. A lányom küldött levelet, azt írta már az unokám is megszületett, de a címet nem írja meg, mert tudja, hogy én haragszom és nem akarja, hogy összeverekedjünk a férjével. így veszítettem én el a kedves leányomat, de ma se tudok belenyugodni. Én nem így neveltem azt a lányt, én ma se ívszem, hogy saját magától képes volt erre, valamivel megfenyegették. Ez se fordulhatott volna elő, ha nem olyan nagyhatalmú ember afiú apja. így még a rendőrség is neki ad igazat, nem az apának. Még hogy nagykorú? Mit tudja még egy tizenkilenc éves, mi az élet. Gyerek az még, minden nap megsiratom ... 63
