Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 3. szám - Polner Zoltán: Zene (vers)
rß&lne.x Űíeltán ZENE Zene, Zene: életem. Tajtékzó fejsze, tűz-öröm. Éjszakákat hasítgat a fény. Gyönyörködöm a hajnalokban. Arcom levegőbe röpített szilánkjai a horizonton parázslanak. Hová sodortok zöldár mezők, habos akácok, suhogó esőktől rozsdás utak. Hová sodorsz karbidfény hegedűk foszló dallama? Az utcák kezéből éjfélre kicsússzon a villamos síkos hala. Vagyok napjaim sebesült harcosa, kinek homlokát fehér kötés fedi. Lobogva ragyognak rajta pisztonok és dobok vöröslő vércseppjei. Milyen napsütés zuhog itt, hogy megvirradnak a kezek? Szavaid szeretem vakmerő emlékezet, szavaid a földről, ahonnan vétetik a kő. és a madár és halálos örökségem: a jóvátehetetlen szerelem, amely az éggel szemközt örökké lángban áll. 2* 19
/
