Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 2. szám - SZEMLE - Szoldfridt István - Keresztesi Béla: Magyar erdők
Az ájulás cselekménye több síkon játszódik. A három főtéma (a háború utáni helyzet és a kommunista mozgalomhoz csatlakozás lehetőségei; az író viaskodása emlékei megörökítésének módjaival; érzelmi életének alakulása) ezernyi variációból bomlik ki olykor nagyon is érthetően, olykor alig fölfoghatóan jelzések kúsza összeszövődésében. Ez okozza, okozhatja a gondot az olvasónak. S ebben, tagadhatatlan, nem tud megközelítően sem olyan egységes élményt nyújtani, mint A nagy utazás. Pedig helyenként eseménydúsabb attól. De míg ott az emlékkép-torlódásnak rendezője a táborbakerülés körülményeinek elmondása és a tábori élet egy-egy rettenetének a felvillantása, — itt az önmagáratalálás sokoldalú igazolásának a szándéka szükségszerűen sok helyről meríti, illetve tolultatja egymásra emlékképeit. A tömörítés így túlzsúfoltsággá változik, mely — érzésem szerint — minduntalan kitörni készül a kisregény kereteiből. Ez azonban nemcsak az emlékképek sokaságából adódik, hanem — és ebben Réz Pálnak alighanem igaza is van — a kettéosztott világból, a bonyolultabb társadalmi-politikai kérdésekből is. Nem szeretnék egyszerűsíteni — e regénynél nem is lehet —, nem csupán a munkásmozgalomban bekövetkezett hibák, megtisztulási folyamat eredményeként jelentkező problémák, kételyek és új eredmények, az állásfoglalás bizonytalansága okozza a kevésbé ható művészi teljesítményt. Legalább olyan mértékben belejátszik érzelmi életének kialakulatlansága is, társaival való kapcsolata is. Az önmaga előtt is érthetetlen jelenségek igazolását bizonyító képsorok okozzák az olvasónak a legtöbb gondot, inspirálják állandó figyelemfeszültségre. A jövő képei természetesen következnek hol a múlt emlékeiből, hol a jelen valóságából; a szereplők is azok, Loréne kivételével, akiről csak a tizenhat év után emlékeit gyűjtő író szólhat: ő a svájci tartózkodás napjait színesíti. De fontos szereplő, ő sem tud egyentárssá emelkedni (ahogy Laurence, a jelen nőalakja sem), és kapcsolatuk ill. annak megszűnése is hozzásegíti az írót — Manuelt — ahhoz, hogy élete értelmét végül is a forradalmi harcban és a művészi alkotásban lelje, találja meg. A jövő képei ennek ellenére zavaróak az olvasónak, mert a múlt képeit még értjük, mint „aki a sínek közé esett” alaphelyzet nem szokatlan az alkotómódok között; a jövőről úgy beszélni, mintha most történne, — miközben tudjuk, hősünk a kórházi ágyon fekszik, s emlékeivel küszködik, idegesítő; zavaró momentum. De csak annak, akinek fogalma sincs a fantázia szárnyalásairól, végtelen csapongásairól, s arról az írói felfogásról, hogy a múltba visszanézve a múlt képei közé illessze a később valóban megtörtént eseménykockákat is. Ám akárhogy van is, tagadhatatlan: Az ájulás nagy mű, fontos mű, akár úgy, hogy azt a világot nézzük, melyet közben bemutatott, akár úgy, hogy milyen formai-szerkezeti-stiláris vonatkozásban teremtett új, immáron hasznosítható lehetőségeket. Ezáltal lépett túl az ilyen jellegű — az elődök — művein is, s lett önmaga nagy művével mérhető. Ám: nekem összefogottabb, stilárisan egyenletesebb Formen- tor-díjas mű nyújtott nagyobb élményt és teljesebb képet. De kétségtelen: Manuel jellemének alakulása Az ájulás nélkül hiányosabb lenne. Mi pedig szegényebbek lennénk egy jelentős alkotással. SOMOGYI GYÖRGY Keresztesi Béla: Magyar erdők „Az erdőmérnöki pályára az erdő szeretete hajtott. Honnan vettem, magam sem tudom. Családunk az Alföld közepén Kiskunfélegyházán élt. Igazi erdőt csak azután láttam, hogy Sopronba kerültem . . .” így vezeti be könyvét Keresztesi Béla. Mi indíthatta a két háború között alig 30 holdnyi erdővel rendelkező Kiskunfélegyháza diákját arra, hogy az erdész pályát válassza? Minden bizonnyal az ember ösztönös vágya, sóvárgása az után, ami gyakran olyan fájón hiányzik. Hasonló vágy él a modern kor városokba sereglett, gépesített emberében is a természetes környezet után. Az urbanizálódás világszerte rohamléptekkel halad s az íróasztalhoz, munkapadhoz kötött városi lakos egészségét, idegrendszerét sokféle, korábban alig ismert ártalom kezdte ki. Csak példa kedvéért néhányat: Már 1938-ban kimutatták, hogy a nagyvárosok levegője 10—11-szer annyi port tartalmaz, mint a vidéké. Budapesten a derült napok száma a korom, füst és köd miatt 150 év alatt mintegy 36%-al csökkent. Német mérések szerint 1936-tól 1954-ig a városok zaja, lármája 50%-kal emelkedett. Nagyon is érthető, hogy a rohanó élet tempójától, városi élet zajától elfáradt, csendre, nyugalomra vágyó ember visszafordul a természet felé, legalábbis szabad idejében. Az esztétikai élményt nyújtó környezet megteremtésére világszerte egyre többet álmodoznak. Olyannyira, hogy a közelmúltban tartott Seattle-i Erdészeti Világkongresszuson már ez volt a megbeszélések egyik fő témája és az Erdészeti Kutatóintézetek Nemzetközi Szövetségének két évvel ezelőtti, müncheni kongresszusán a tárgykör művelésére külön szekciót alakítottak. Az első lépéseket hazánkban is megtettük. A budai erdők régóta kirándulási célokat szolgálnak és fatermésük nagysága, minősége másodrendű kérdés a jóléti hatások mellett. Az erdészeti főhatóság külön tervezőirodát létesített, amely idegenforgalmunk kiemelt körzeteinek regionális fásítási terveit készíti és városaink zöldövezetének kialakítását végzi. 94
