Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)
1934-08-01 / 4-5. szám
Szólítom őket... Katedrás szúnyogok szurkál- ják testünket, rugaszkodó irodalmi senkicskék vakkantanak izmaink mozdulására. Hát feszüljünk gatyás magyarán csülökre és mutassuk meg a lepkéket zavaró magyarkák- nak bajokat markoló és falakat verő öklünket. Fokosnak indul ez az irás, hogy szusz nélkül szétüssön a paszományos magyarkodás pan- durkái között és belehujjozzon a kókadó erők rengetegébe. Hahó! Kallódó kincsek csillogjatok, hogy a szomjazok mozduljanak és táguljon látóra a szemük a vakláló szegényeknek. Hadd ijedjenek rá az irodalmat játszó picikék: ezek tudnak és mernek igazat érezni és kiáltani! Mert igen: mi harcos erők vagyunk. Verekszünk a csökönnyel és a mindeggyel. Hámba feszítjük fiatalságunkat, hogy a jövő útjára rántsuk a magyarság feneketlen mélybe rekedt szekerét. Úttá akarjuk tágitani a csapást, amit dolgos Ady Endrék és Szabó Dezsők vágtak az eljövő irodalom és Magyarország felé és pörölyöz- zük az elénk lábatlankodó Tóth Bélákat, akiknek képén az irigység kikiricse sárgul és ráng az inuk, ha lépésre lendül a lábunk. Akiknek mi kommunisták vagyunk, szólitom őket: eresz- szűk bírókra a jóérzésünket és magyarságunkat! Mérjük meg igaz szerrel: kinek fáj bántób- ban a magyar éhezés, a magyar tudatlanság, a sok magyar görcs ? Mert ha a magyar nagyakarás, a magyar parlag felugarolása, a magyar magvetés és a magyar őszinteség kommunizmus: — akkor mi kommunisták vagyunk! És ha a magyarosság csupán egy helyben tapogó hátratekin- tés és megkérődzése az elődök által leharapott füveknek és maszlagoknak: — akkor mi nem vagyunk magyarok! Mi nagyon megtanultuk, hogy milyen tragikus bárgyuság volt az eleinkből kibődült „vitám et sanguinem!" és keserves teher az életünkön Ferenc Ferdinánd. — Nekünk még fájna a halál és a rémület riogatja nyugtunkat, amikor a genfi hóhérok tanakodnak az életünkre. A mi vallásunk az élet, a lépő, szép élet! És nem a halál 1 Önök pedig, kik gáncsot vetnek indulásunk elé, hallják meg: gátsodró erők forrnak izmainkban és mi megyünk és kiáltjuk Önöknek: — Eb ura fakó! Szabolcsy Lajos dr. 1
