Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)

1934-01-01 / 2. szám

Énem muzsikája :

kozmikus világ Irta: mariss JÓZSEF

Nem mosdott még a nap, nem fényes szegényke.

Ügy sajnálom a parányi bolygót. Ilyenkor reggel olyan szomorú, ködös, elmosódott az arca. Rám néz, mert csak én vagyok, a világ többi része játék, az alpesek, a rónék, a szalagos patak, mind olyan, amilyennek az én látásom formálja őket.

A többi ember is csak értem van. Kullogó kis babák, arcuk viaszán az én lelkemet látom. Zsenik, filíszterek, félkegyelmüek, fehérhaju anyák, fiatal, kezdődő, nyűgös gyermekek.

Egyik szép, a másik közömbös arcú és a harmadik csúnya. Mind olyan, amilyennek én látom őket.

A Nap is csak rám tűz. Aranyszuronyaí a lelkem vérzik be. Enyém a világ. Az én szivemet érzem egyedül.

A többi szív csak játék, illusztráció.

A kozmikus világ parányi rezdülése az énem muzsikája. Csak az van, ami bennem él.

Buddha vagyok, vágytagadó herceg. Máskor szegény álmodozó Krisztus a világ keresztjén. Gőgös zsarnok. Szemeim orvé nyében gyilkos kívánságok tüzét forgatom.

Néha megriadok. Szemeim jóságos tavában boldoggá fürdik minden. És ha akad egy barát, elhozza nekem az ő világát.

Neki a tavasz ifjuságos széppé zsendült teste a minden.

Az én mindenem a fáradt ősz, a haldokló levél.

Az ő jelszava a társadalom, az enyém az egyén.

Én mindent magamért valónak látok. Ő a közt hazudja célnak.

Ő tisztes polgárrá magasodik majd egyszer, kalaplengetve köszöntik. Kellemes közvetlen, drága ember.

Hangja altató muzsika. Szemében ragyog a tisztaság és micsoda sikerrel vívott vagy száz szerelmi csatát! Elegáns, nett, monogrammos selyeminge alatt egészséges vidám szív kacag. Gazdaságos, tervszerű, ügyes üzletember.

Nekem pedig — ki a világ vagyok — fáradt az arcom, nyűtt szívvel dobogok szüntelen. Gondolkozom a termeszeken. Ha szerelmes pillangókat látok, megállók és nézem a pílincelő rovart.

Mikor Svájcon át szalad a vonat, görnyedten az ablakhoz dűlök — egy alpesi szikla süvege a felhőkbe szúrt s a hegyoldalból zuhogó sugárban hullik a viz és a nap, szegény aranyló bolygó felettem csatangol.

Játszom a gondolatokkal, mert minden csak játék, ami rajtam kívül van, ami csak arra jó, hogy kívetűljön rájuk a lelkem, g azzá formálja őket látásom, aminek én akartam őket.

Az ingem gyűrött, nincsen rajta monogramm és alatta fá-