Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)

1934-01-01 / 2. szám

mát sziv dobog. Hangom érctelen, rekedt, a szemem is zavaros, gúnyos szem, amilyen csak az én szemem lehet.

Balfogásu üzleteket csinálok, nem vagyok tervszerű.

És a társadalom — ami csak játék — sajnál, azt mondja, hogy szegény, nincs semmije, lázadó, hibás élet, nincs benne kö- zösségtodat, céltudat, helyes adminisztratív ösztön, romantikus szegény.

Kissé egzaltált, pedig okos.

Miért nem táncol velünk teaesteken ? Ha egy szellemi kókler, kőzhelyes filíszter előadást tart, miért nevet?

Miért nem mondja, ha lát egy öreg, tisztes patriótát: alá- szolgája? Pedig az a patrióta példás házasélete alatt kilenc gyermeket eredményezett és ez tekintetbe véve a statisztikai szempontokat, — igazán szép feladat.

Szegény emberek! Arcuk viaszán sápadt a társadalmi ösztön. Nekem csak játékszerek.

Én vagyok egyedül, velem együtt a világ elmerül. Belém- temetve hal meg minden, ha én meghalok.

Csak szemeink

ideges fénye lobban

és gőgös kapuk előtt tapogatózva keressük a szétszakadt utakat a jóság búzaszemét hozzuk s a szeretet érdes igéit mert lerogynak a röhögő jóslatok elindulunk bizakodó léptekkel a szelíd mezők Ígéretei felé nincsen más kincsünk csak a hitünk és diadalmas üdvözlete

szétszórt emberszíveknek akik tudjuk megértenek nagyon szeressetek minket testvéreim mert sápadt homlokunkon a jövő diadalmas fénye lobog.

harisnya házban (Zrínyi Ilona-utca 6. szám) vásárolnak.

Sarlós Ottó

8