Folia Historica 35. (Budapest, 2020)

I. TANULMÁNYOK - Bittera Éva: Andrássy Klára, egy (a)tipikus arisztokrata

felsőbb osztályba léphessen. így nevét megtaláljuk a IV. Kerületi Községi Felsőbb Leány­iskola és Leánygimnázium, valamint az Országos Nőképző Egyesület Veres Pálné Leány­iskolájának magántanulói között.26 Az intézményválasztásból is látszik, hogy esetében az iskolák valóban csak az év végi vizsgák lebonyolítása szempontjából, területi illeté­kesség alapján játszottak szerepet, egyéb funkciójuk a nevelés terén nem volt. Ameny- nyiben az anya szándéka az lett volna, hogy lánya az oktatási intézmény szellemiségét is elsajátítsa, illetve idegen nyelvű oktatásban sem csak az angol, német és francia ne­velőnők révén részesüljön, akkor feltehetőleg az arisztokrata körökben igen felkapott Notre Dame de Sion vagy a Sacré Coeur-hálózat budapesti iskoláját választotta volna.27 Andrássy Klárának kisgyermekként kellett megélnie apja hirtelen halálát 1905-ben. Ugyan a tragédia az egész családot megrázta, de Andrássy Tivadar halálakor legkisebb lánya még csak hét éves volt, így túl sok emléket nem őrizhetett édesapjáról. Néhány esz­tendővel később, 1909-ben két esküvőn is ünnepelhetett a szűk család: januárban a leg­idősebb nővér, Ilona tartotta menyegzőjét Esterházy Pál gróffal, júliusban pedig - igaz, szerényebb körülmények között - édesanyja ment férjhez másodszor is egy Andrássyhoz, méghozzá elhunyt férje öccséhez. Zichy Eleonóra és a fiatalabb Andrássy-gróf már az asz- szony előző házassága idején is igen jó kapcsolatban voltak egymással, sűrűn leveleztek, és nem egy olyan írással találkozunk a grófnő irathagyatékában, amelyből kiderül, hogy Duci (ifj. Andrássy Gyula) sok időt töltött együtt bátyja családjával, még akkor is, ha Tiva­dar nem volt jelen.28 Simonyi Henri, Károlyi Mihály titkára tovább megy: az ifj. Andrássy Gyula és Zichy Eleonóra naplóiból készített kivonatában (amelyet kommentárjaival is el­látott) hangot ad annak a véleményének, miszerint Andrássy Tivadar és felesége házassá­ga a kezdeti lángolás után hamar megromlott, a férj hűtlensége miatt.29 Bár a fiatal özvegy és új férje számíthattak a főnemesi társaság lesújtó pillantásaira és elhamarkodott ítéleteire, a frigy nagy elégedettséget keltett a kiterjedt Zichy-Andrássy 26 A Budapesti IV. Kerületi Községi Felsőbb Leányiskola és Leánygimnázium tizennyolcadik értesítője az 1911-12. iskolai évről. Szerk. Bellaagh László ig. Bp. 1912. 61.; Az Országos Nő­képző Egyesület Leánygimnáziumának értesítője az 1912-1913. (58.); 1913-1914. (62.) iskolai évről. Összeállította: Gombocz Miklós ig. Bp. 1913.; 1914.; Az Országos Nőképző Egyesület Veres Pálné Leányiskolájának (elemi, hat osztályú Felsőbb Leányiskolájának és nyolc osztályú Leánygimnáziumának) értesítője az 1915-1916. iskolai évről. Szerk. Dr. Wagner Alajos ig. Bp. 1916.130-131. 27 Mint ahogy ezt meg is tette a „szelídíthetetlen" Katinka esetében, figyelmen kívül hagy­va az Andrássy család utóbbi két generációjának hagyományosan antiklerikális szellemiségét. Az iskolákra lásd Ferkó Enikő: Arisztokraták neveltetése a XIX-XX. század fordulóján és a Horthy- korszakban. In: „... Szelíd, de szigorú és egyben nagyon igazságos bánásmódban..." Arisztok­raták nevelése-oktatása Magyarországon a XIX-XX. században. Szerk. Rébay Magdolna. Szeged 2017.37-66. 28 Például Vayné Zichy Marus levele Andrássy Tivadaméhoz. Vaja, 1906. augusztus MNL OL P 4 366. t. 29 Andrássy Gyula és Andrássy Gyuláné naplói és levelezése. (Károlyi Mihály és Károlyi Mihály- né leveleivel.) Simonyi Henri másolatai az Andrássy család levéltárából, kommentárokkal. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára (a továbbiakban OSZK Kt.) Föl. Hung. 2974.2.; 62-63. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom