Folia Historica 35. (Budapest, 2020)
I. TANULMÁNYOK - Bittera Éva: Andrássy Klára, egy (a)tipikus arisztokrata
2. kép Ifj. Andrássy Gyuláné sz. Zichy Eleonóra, ifj. Andrássy Gyula, Andrássy Klára és nővére, Andrássy Ilona a tiszadobi kastély teraszán. A Magyarság képes melléklete (Magyar kastélyok), 1925. augusztus 13.3. rokonság körében.30 Különösen a félárva lányok örültek a fejleményeknek. Andrássy Klára életében az anyja második házasságával közvetlen családtaggá előlépő „Duci bácsi", vagyis ifj. Andrássy Gyula valóban szinte az apa szerepét töltötte be. Bár nem rendelkezünk olyan forrásanyaggal, amely alapján feltételezhetnénk, hogy a két fiatalabb testvér, vagyis Katinka és Klára nevelésébe lett volna bármiféle beleszólása „Duci bácsinak", de személyével és „pater familias" funkciójával egyértelműen ő lett a ház ura.31 A (fő)ne- messég körében különösen is érvényesülő konzervatív családkép kohézióját a vérségi kapcsolatok mellett a tradíciókhoz való ragaszkodás, a család múltbéli eredményeinek továbbélése adja. Az arisztokrata család nem demokratikus közösség, életvitelét, politikai irányultságát és a (gyakran íratlan) belső szabályokat a családfő határozza meg.32 Károlyi Mihály 1925-ben feleségéhez írott levelében igen cinikusan ugyan, de az ironikus előítéletektől eltekintve érzékletesen festi le az Andrássy-klán néhány tagjának és híveiknek idilli együttlétét, a családfőt, ifj. Andrássy Gyulát egy görög filozófushoz hasonlítva: „Ezjenj heves ellenforradalmi viharok emléke azonban nem zavarja meg a tiszadobi bájos hangulatot. A »Runde Tafel«33 továbbra is együtt van. A középen ott ül a Graal-lovagok nagy mestere, az ősz Duci. Körülötte a haza pénzét elkártyázó Pallavicini, a szavát megszegő Sigray és a rágalmazásokról közismert Windischgrätz-el. A rituálék szigorúan be lesznek tartva - úgy mint Parsifal-ban. Valódi vérivás közben esküsznek a lovagok ott a szent sír visszaszerzésére, itt az integritásra, és a restaurálásra. Csak épp 30 Vayné Zichy Mariette levele Andrássy Gyuláné Zichy Ellának. Vaja, 1909. július 31. MNL OL P 4 373. t. és Károlyi M.: Együtt a forradalomban i. m. 76. 31 Ifj. Andrássy Gyula nem pótolhatta unokahúgai számára elhunyt apjukat, de ez feltehetően nem is állt szándékában. Politikájával, eszméivel és egyéniségével inkább példakép volt számukra, aki gondolkodásmódjukat is erőteljesen befolyásolta. 32 Daniel Menning: Standesgemäße Ordnung in der Moderne. Adlige Familienstrategien und Gesellschaftsentwürfe in Deutschland 1840-1945. (Ordnungssysteme Studien zur Ideengeschichte der Neuzeit, Band 42.) München 2014.113. 33 Utalás a kerekasztal lovagjaira, a Grál-mondakör szerint ezek egyike volt Parsifal is. 11