Folia Historica 34. (Budapest, 2019)
I. TANULMÁNYOK - Radnóti Klára: Zenei matinék a Nemzeti Múzeumban
lességszerű figyelés, szellemi megerőltetés szükségességéről és hasznáról kell meggyőzni, hanem sokkal inkább a naív, spontán élvezés lehetőségét és gyönyörét kell annak szemei elé állítani. De erre azt fokról-fokra kell vezetni, nevelni, anélkül, hogy a nevelés kényszerének tudatára ébredjen. Az angol világ „leisure and occupation", az olasz „dopo lavoro", a németek „Kraft durch Freude" mozgalmai felismerték ennek az igazságnak a fontosságát. Most már csak kívánatos volna, hogy e mozgalmak keretében a sport mellett a művészeteknek, különösen a zenének, fontos, léleknemesítő hivatásuknak megfelelő hatáskör jusson. Az a zene, amely múzeumi matinék műsorát alkotta, kiváltképpen alkalmas arra is, hogy az ösztönszerűen jó zenére vágyó, de e téren még tájékozatlan, naiv közönséget a zene magasabb régiói felé vezesse és minden didaktikus tendencia nélkül spontán élvezetet nyújtva, ízlését nemesítse. Rameau, Lully, Mozart, Boccherini, Haydn és a fiatal Beethoven ebbe a kategóriába tartozó alkotásai a legjobbat adják a legtetszetősebb formában. Kamarazenekarom összeállításánál fogva (12-16 tag) az 50-70 tagú szimfonikus zenekarral szemben mozgékonyabb, gazdasági és praktikus szempontból kezelhetőbb, ezért azt merem hinni, hogy az a vidék zenei életének fejlesztésére egészen különösen alkalmas. Azzal a kéréssel bátorkodom tehát Nagyméltóságod elé járulni, miszerint kegyeskedjék lehetővé tenni azt, hogy ez a kamarazenekar a Kultuszminisztérium Népművelési Osztálya által megszervezett vidéki centrumokba a jövő ősz és tél folyamán lemehessen és ott hasonló munkát fejthessen ki, mint amilyent az elmúlt télen a Magyar Nemzeti Múzeum matinéin alkalma volt megkezdeni. Különösen alkalmasnak látszanak ilyen hangversenyekre a megyeszékhelyek megyeházainak a termei, melyeknek patinás falai között hasonló atmoszféra adná meg a hangulatot, mint amely a Nemzeti Múzeumban a zenei matinék közkedveltségét oly örvendetesen befolyásolta. Hogy főcélunkat, a népszerűsítést még jobban elérhessük, kívánatos volna, hogy ahol csak lehetséges, az esti rendes, hogy úgy ne mondjam, „elite" hangversenyt a hangverseny napjának délelőttjén vagy kora délutánján, esetleg a legnagyobb iskolaépületben, egy filléres, teljesen népszerű hangverseny előzze meg. Ezt talán egy rövid és nem didaktikus szellemű előadás vezethetné be. Mindennél különös tekintettel volnánk a tanulóifjúságra, amelyben a jövő közönségét kell felnevelnünk. Ez a módszer amerikai gyakorlatomban kitűnően bevált. Ami a dolog financiális oldalát illeti, hozzávetőleges számításom szerint egy 12-16-tagú zenekar, az egyes tagok honoráriumát 20 pengővel, az ellátási költségeit 10 pengővel véve alapul, 360-480 pengőbe kerülne, amihez a mindenkori vasúti költség járulna. Mindezt a kiadást azonban néhány hangverseny csoportosítása által lényegesen csökkenteni lehetne. A vasúti költséget is lehetséges volna - tekintettel a kulturális célra talán külön kedvezménnyel - a minimumra redukálni. Ennek a tervnek a kiviteléhez főképpen Nagyméltóságod és a Kultuszminisztérium aktív erkölcsi támogatása az, ami feltétlenül szükséges, és amelyet e sorokkal bátor vagyok alázatosan kérelmezni. A múzeumi matinék megkezdésénél az anyagi támogatás kérdését nem tartottam sem szükségesnek, sem lehetségesnek, amíg e matinék a kamarazenekar művészi színvonalát és életképességét teljes mértékben nem igazolták. A fokozódó érdeklődés, úgy mint a matinék befejezése után a Magyar Nemzeti Múzeum Barátai Egyesületének pénztáránál letéteménye- zett kb. 200 pengőnyi maradék („tartaléktőke") igazolta álláspontomat. Ezt az eredményt 92
