Folia Historica 34. (Budapest, 2019)
III. MŰHELY - Csorba László: Kovács Béla (1953-2018)
vadászása az antikváriumokban - ez a jó (de néha kissé költséges... ) szokása élte végpercéig megmaradt. Ám végül elkövetkezett a film, a végső szerelem, amelynek univerzumában azután új életre keltek összes egyéb tehetségei és ettől kezdve évtizedeken át a mozgókép nyelvén születtek szebbnél szebb alkotásai. A „vándorévek" idején kevesebbet találkoztunk, de ahogy megállapodtak viszonyai, újra fölbukkant az én Béla barátom, méghozzá olyan témával, amelyről régóta tudta, hogy közös szenvedélyünk: a Kossuth-emigráció története. Fáradhatatlanul cserkészte a budai és pesti antikváriumokban az „amerikás" memoárokat, és persze lefegyverző lelkesedéssel dicsérte üyen tárgyú írásaimat, miközben a rá oly jellemző szelíd, de ellenállhatatlan nyomulással préselte ki belőlem a különféle filmes és televíziós pályázatokra a szinopszisokat valamelyik kedvencünk kalandjainak megfümesítése érdekében. De ő maga is írt számos filmtervet, forgatókönyvet, továbbá időnként valódi publicisztikát is szakmája szűkebb, vagy az értelmiségi közélet tágabb jelenségeiről. Nyertünk is itt-ott, a Duna Tévénél, a City Tévénél, vagy amikor a királyi tévé olyan nagy rövidfilm-sorozatokat indított, mint például a Magyar Századok, vagy a már említett Hungária Literata. Sok nagyszerű terve valósult így meg Garibalditól Bem Józsefig, a Kossuth-dagerrotípiáktól Teleki Sándorig, Türr Istvántól Veress Pálnéig, Teleki Lászlótól a Szent Koronáig, az arcában golyót hordozó Asbóth Sándortól a titokzatos Zichy-gyémántokig. Szenvedélyei sokszor organikusan stimulálták egymást: például rajongott Hector Berlioz emlékirataiért, amelynek valóban kolosszális jelenete, amikor a zeneszerző Bécsből Pestre kocsikázik és hajszál híján belefullad az áradó Dunába. Nos, az irodalmi élmény nyomán Béla komoly Berlioz-lemezgyűjteményt vásárolt össze, és így a jeles francia muzsikus életművének professzionális ismerőjévé vált. Ilyen örömök, vonzások és választások közepette múltak az évek, egyik a másik után, miközben a családi boldogság is megtalálta a szakmájában egyre komolyabb elismeréssel emlegetett filmest. És amikor leültünk egy-egy csésze újabb teára, hamarosan megint filmforgatáson találhattam magamat, és kamerájának lencséjében fölidézhettem valamelyik világjáró hazánkfia sorsából egy-egy elmeforgató, megnevettető vagy szívbemarkoló történetet. Egy nap azután Kovács Béla megint előállt egy szívbemarkoló történettel. Las Ve- gasból tért haza nem sokkal korábban, harmadik felesége - osztálytársunk, Agi - lányát és unokáit látogatták meg. A nevadai kaszinóvárosban is vannak komoly könyvesboltok, így onnan hozott nekem egy pompás ajándékot: az amerikai polgárháború tábornokainak fényképalbumát. Lapozgattuk a remekül tipografált kötetet, bámultuk a keményen metszett arcéleket, a sokat próbált kalandorok és hazafiak szálas alakját, kissé fájlalva, hogy a magyar származású tábornokok, például Stahel-Számwald Gyula hiányzik a galériából -, amikor csendben megjegyezte: súlyos operáción esett át, ki kellett venni az egyik veséjét. 2014-ben, 61 éves korában írta egy elektronikus levélben, miközben az egyik leghíresebb amerikás magyar, Kossuth Lajos egykori kormányzói számysegédje, az északiak rettenthetetlen tábornoka, a mariannai csata hőse arcvonásait szemlélte azon a pompás dagerrotípián, ami a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának féltett kincse: „Igen, valóban korán öregedett meg szegény Asbóth, elég furcsa belegondolni, hogy három évvel fiatalabb volt nálunk, amikor meghalt! Ha nem viszi el a sebesülése ilyen korán, valószínűleg ő is a Kossuth-féle szikár, elnyűhetetlen Matuzsálemek sorát gyarapította volna, mint Görgei, a Madarászok és még sokan mások ebből a nemzedékből, s ami nekünk gyaníthatóan nem adatik meg." 269
