Folia Historica 34. (Budapest, 2019)
III. MŰHELY - Csorba László: Kovács Béla (1953-2018)
Jól gyanította - és ettől kezdve kettőzött erővel dolgozott. Legkedvesebb filmötletével korábban sokszor pályázott, de befolyásos pártfogók híján nem nyert sohasem. A kortársak visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a tehetséges, fiatal amerikai festő, Walter Gould meglátogatta a száműzött Kossuthot a kisázsiai Kütahyában, ahol kiderült: inasa nem más, mint Makk József tüzérezredes, a hazai titkos ellenállási mozgalom vezetője! Miközben elkészült az exkormányzó olajportréja, az „ismeretlen arckép", ezalatt a politikai utasítás is megszületett Makk számára a küzdelem folytatásának céljairól és a szervezkedés részleteiről. Történészként az alapadatokat a memoárirodalomból én is ismertem, de lenyűgözött az a gazdag vadászzsákmány, amit Béla - céhbeli kutatókat megszégyenítő erudícióval - az internetes búvárkodás eredményeként terített köréje. Megtalálta a festő eredeti angol leveleit, amelyekben szobrász barátjának, Hiram Powersnek elmesélte az utazás, a Kossuthtal való találkozás részleteit. De megtalálta azt - az olajképről készített - litográfiát is, amelynek sokszorosításától a fiatal művész igazi üzleti sikert remélt a Kossuth-láztól égő Amerikában... Miért maradt el a siker? Mi lett a festővel? Hol lehet manapság a kép? És főképpen: hogy-hogy egy ilyen remek történet filmes feldolgozásához senki nem ad támogatást... ? Sokáig kellett vámunk, míg végre akadt olyan pályázati gazda - esetünkben Balog Zoltán EMMI miniszter -, aki megadta a bizalmat és a kellő pénzügyi segítséget az alkotónak. 2017 nyarán így a „virgonc, szőke kis festő" nyomában végre bejárhattuk Isztambul bazárjait és a Boszporusz palotákkal ékes partját, majd fölkerestük Kütahya emigrációs emlékeit is, a Magyar Nemzeti Múzeum nem sokkal korábban fölújított, kitűnő kiállítását a Kossuth Müzesi épületében. A nyár második felében pedig eljutottunk Firenzébe, mivel Walter Gould - titokzatos orientalista képek keresett festője - itt, a toszkán fővárosban töltötte életének további 40 esztendejét. Béla boldog volt, hogy erre a forgatásra „potyautasként" - természetesen a saját költségén - a feleségét, Ágit is elhozhatta. A film befejezéséhez szükséges harmadik utazásra, az egykor az Egyesült Államokba kerülő és ma is ott (több közgyűjteményben) őrzött Gould-képek és dokumentumok lefilmezésére azonban már nem kerülhetett sor. A betegség gyorsabbnak bizonyult és megnyerte a halálos versenyfutást. Volt Kovács Bélának egy különösen kedves olvasmánya: Füsi József Tengeri szél című könyve, melyben az elbűvölően szellemes elbeszélő arról az időszakról mesél, amelyet 1958-ban Alfonsine városkában töltött kedves olasz barátainál. A sors még Füsi kapcsán is összekötött minket Bélával, hiszen a pesti olasz gimnázium egykori igazgatóját, Hatvány Lajos barátját, az oly fiatalon meghalt írót a mi felnőtté válásunk idején már régen elfeledték a könyvolvasó Budapesten - ám amikor én a '80-as években Garibaldi-köny- vemet írtam, megtanultam tisztelni és szeretni a legszebb magyar garibaldista regény, a Búcsúzom, Garibaldi... írójának nevét. Ráadásul a nagyobbik lányom Füsi unokájával járt együtt óvodába... Nos, a Gould-film toszkánai forgatásakor is a Tengeri szél ott lapult Béla bőröndjében, és amikor az utolsó napon elindultunk hazafelé, Bologna után Ravennának fordítottam a kormánykereket, és pár óra múlva begördültünk a könyvből már jól ismert, kis település főterére... Persze, modem korunk gyermekeiként az internetről régóta tudtuk, hogy Alfonsine novecentós, Mussolini-kori főtere bizony elég szerény látványosság, de tudtuk azt is, hogy az irodalom képes kultuszhelyet teremteni... így Béla a régi vágyakozás beteljesülésének őszinte, bár a rá jellemző módon kissé önironikus örömével járhatta körbe a városháza árkádos kerengőjét... Pár hónap múlva már tudtuk, hogy ha kapható egyáltalán a sorstól ajándék, akkor ezt a látogatást annak kell tekintenünk. 270
