Folia Historica 34. (Budapest, 2019)
III. MŰHELY - Berényi Marianna: Participáció: vízió vagy lehetőség? A Magyar Nemzeti Múzeum és a részvételi gyakorlat
akkor sem lankadt Magyarországon, amikor az 1945-öt követő időszakban a korábban nagy hagyománnyal bíró társadalmi önszerveződések gyanússá, feleslegessé, sőt üldö- zendővé váltak. A múzeumi tárgy- és pénzadományok (hozzájárulás) történetéről szinte folytonosan beszélhetünk. Különlegesnek mondható az 1985-ben megnyílt Szombathelyi Képtár története. A szocializmus egyik legfontosabb múzeumi jellegű beruházása nem párthatározatnak köszönhette születését, hanem létrehozását a Szombathelyi Képtárépítő Egyesület kezdeményezte, amelynek utódja a rendszerváltás után is támogatta a megyei múzeumhoz tartozó intézmény működését, rendezvényeket szervezett, hozzájárult a kiállításokhoz és a könyvtár működéséhez (együttműködés). Egészen más társadalmi csoport összefogására alapult egy Pest megyei példa. Nagykátán az egyik termelőszövetkezet megszerzett egy 1900 körül épült tanyát, amit ünnepi összejövetelek alkalmából használt. Amikor felvetődött a gondolat, hogy tájházzá alakítják az épületet, a téesz vezetősége gyűjtést hirdetett a dolgozók körében, akik nagy mennyiségű tárgyat hordtak össze a tanya udvarán. Ezek után megkértek egy idősebb embert, hogy rendezze be a házat úgy, ahogy azt gyerekkorában látta. A tanya ezután - a tájházi szakfelügyelet támogatásával - évekig hitelesen tükrözte a környékbeli tanyasi lakosság húszas-harmincas évekbeli életmódját. “ A közösségi múzeum eszménye villan fel azokban a példákban is, amikor a település, egy-egy szakterület képviselője fizetség nélkül lát el hosszú időn keresztül múzeumi feladatokat. Ez még az 1960-as évek végén is előfordult, a megyei múzeumi szervezet létrejötte után. Dankó Imre múzeumigazgató a Debreceni Déri Múzeum 1971-es évkönyvében jelentős fejlesztésként könyvelte el, hogy a korábban díjazatlan emlékházi, emlékkiállítási gondnokok nyugdíjkiegészítő fizetést, illetőleg másodállásként havi ötszáz forintos díjazást kaptak. Ez a népszerű álmosdi Kölcsey Emlékházra is vonatkozott, amelynek ebben az évben már 2617 látogatója volt (együttdolgozás).'7 Magyarországon is van előzménye a nemzetközi szinten egyre hatékonyabban működő civü tudománynak (citizen science). Ez annak a fajta együttműködésnek, sőt „együttdolgozásnak" az összefoglaló neve, amikor olyan személyek (önkéntesek) vesznek részt tudományos folyamatokban, akik nem kapcsolódnak az adott tudományterülethez intézményi keretek között. Ez a magyar gyakorlattól egyáltalán nem idegen, hiszen a 19. századtól működő tudományos társaságokban tudósok és amatőr kutatók egyenrangú tagként vettek részt. (Például Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társasága, 1841., Magyar Történelmi Társulat, 1867., Magyar Néprajzi Társaság, 1889., Rovartani Társaság, 1911.)16 17 18 Részben hasonló filozófiára épül az újabban egyre népszerűbb közösségi régészet gyakorlata. A fogalom pontos definíciója és módszertana még nem alakult ki Magyarországon, leginkább a speciális tudással és eszközkészlettel (fémkeresővel) rendelkező amatőr civilek bevonását jelenti. Az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum régészeti gyűjteménye a múzeummal együttműködő fémkeresősöknek köszönhetően már több mint 20 ezer tárggyal gyarapo16 Berényi Marianna: Alulról jövő múzeumalapítók. A Kádár-rendszer civil kezdeményezésre létrejövő múzeumai. MúzeumCafé 54.10. (2016) 4. sz. 111-126.112-113. és 121. 17 Berényi Marianna: Az irodalmi emlékházak ki- és megalakulása. MúzeumCafé 55-56.10. (2016) 5-6. sz. 83-100.92. 18 Matskási István: A civil tudomány és a múzeumok. Ház és ember: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 28-29. (2017) 127-132.129. 231
