Folia Historica 32. (Budapest, 2017)
I. TANULMÁNYOK - Steinmacher Kornélia: Az idegenből jött uralkodónő. Jagelló Izabella (1519-1559) alakja a magyar kulturális emlékezetben
„Izabella Zsigmond lengyel királynak második feleségétől, Bona királynétól született első leánya volt (az első I. János magyar királynak volt a nővére), de apjától csak az életet kapta, anyjától pedig a szokásait, életmódját, a természetét. János három évvel azután, hogy feleségül vette, meghalt. Más férfiakon kívül a lengyel Ligenzával gyengéd kapcsolatokat ápolt. Csodálatos módon gyönyörűségét találta főképpen a táncban, olyannyira, hogy nem átallotta akármelyik udvari emberével táncba menni. Télen-nyáron itta a minél hidegebbre hűtött jeges bort, azzal tette tönkre a szervezetét, úgyhogy még nem volt negyvenéves, amikor kimúlt. Bizony, sok és nagy bajnak volt a kezdeményezője, de fiát is a maga hasonlatosságára nevelte, és úgy hagyta hátra, hogy apjától is és minden jó uralkodótól elfajzott."16 17 18 Az első forrásban a szerző a királynét az idegen kegyencek - lengyel és török - befolyásának túlsúlyával, valamint a királynét, mint ítélet és döntéshozót korrupcióval - a forrás egészét tekintve egyaránt mint megvesztegető és megvesztegetett -, intrikák szításával, a magyar érdekek semmibevételével vádolja meg. Ez a gondolatkör nem volt idegen a magyar történetírói hagyománytól, ritka kivételek pedig adódtak is, akiket ha talán nem is reálisan ítéltek meg, nem is feltétlenül alaptalanul vádoltak meg a befolyással. Hivatalos dokumentumok is alátámasztják, hogy egyes királynék valóban tényleges hatalmat nyerhettek és nem féltek visszaélni vele: Kun Ilonát és Gertrúd királynét érték talán a legintenzívebben üyen jellegű vádak, de ők, mint rossz tanácsadók, a férjük gyengeségét kihasználó feleségek vannak jelen a kulturális emlékezetben,1 míg ezt a pozíciót Izabella özvegysége miatt nem tölthette be. Helyette a források gyakran utalnak az Izabella mögött álló rossz tanácsadóra: az első idézett szöveg a barátot említi, míg Forgách Izabella anyjának, Bona Sforzának rossz hatására utal. Abban a tekintetben, hogy az első szöveg szerzője egy elkötelezett református, a jezsuita György barát maga is idegen, potenciális jelölt a bűnbak szerepére, míg Bona Sforza esete a klasszikus példája az idegenből jött, hatalmi pozícióhoz jutott nőkkel szembeni ellenséges magatartásnak. Sforzának sem Lengyelországban, sem Magyarországon nem volt jó hírneve, boszorkánynak és méregkeverőnek mondták, s úgy tartották, hogy számtalan szeretője volt. Híréhez olasz származása, humanista műveltsége, egyre erősödő befolyása, fényűzése, nagypolitikai intrikái is hozzájárultak.16 A második forrásrészlet a származást emeli ki: bár ebben az esetben az olasz származás is pejoratív, elsősorban inkább az adott dinasztiához köthető előítéletekről és az egyéni természetről - apait vagy anyait örökölt-e - van szó. A Bona Sforza ellen felhozott vádak a lányával szemben is megfogalmazódnak: anyja hírnevét a lánya „megörökölte", ez pedig egyaránt válhatott eszközzé és okká a róla alkotott kép alakításában. A forrásszövegek második nagy vádköre rossz anyaként való beállítása. Izabella özvegysége alatti terhességéről és abortuszáról több követi jelentés is beszámol. Ami azonban azért nem értelmezhető egyértelműen a személye ellen irányuló propaganda üres vádaskodása egyikeként, ha figyelembe vesszük halálának azt a módját, 16 Forgách F. i. m. 166-167. 17 Makk Ferenc: A tizenkettedik század története. Szekszárd, 2000. 64-65.; Almási Tibor. A tizenharmadik század története. Szekszárd, 2000. 30-32. 18 Horn Ildikó: Könnyező krokodil. Bp., 2007.59-72. 29
