Folia Historica 31. (Budapest, 2016)
II. TANULMÁNYOK - Baják László: A magyar-bizánci kapcsolatokról és III. Béla királyi reprezentációjáról
éppolyan tiszteletreméltóvá és sérthetetlenné tette a személyét, mint az egyháziakat. A körmenetben többek között az a szándéknyilatkozat fejeződött ki, hogy az új császár az uralkodásával elhárít majd minden akadályt, ami az egyház isteni küldetésének útjában áll/1 A fentiek alapján lehetséges tehát, hogy a III. Béla sírjába helyezett körmeneti kereszt mégsem az országalmát helyettesítette, hanem a bizánci császárkoronázások keresztjére utal, amelyet a basileus a jogarral együtt vitt az áldozati adományok körmenetét vezetve. Ez a jelvény csere azt mutathatja, hogy 111. Béla a temetésén olyan uralkodóként kívánta megjeleníteni magát, aki elsősorban az egyház pártfogója és védelmezője volt, ahogy a szimbólumok nyelvén a koronázásán is ígérte. A körmeneti kereszt tehát, meglehet egy körmenetben használt keresztet helyettesít, amelyhez nem kellett másolatot készíttetni, mivel a székesfehérvári bazilika felszerelései között akadt megfelelő, helyettesítésre alkalmas darab. A körmeneti kereszt bizánci vonatkozású értelmezése egyben megerősíti azt a gyanút, hogy III. Béla koronázásán a bizánci császárkoronázások egyes rituális elemei is megjelenhettek/“ A temetkezésen megjelenő királyi reprezentáció bizánci vonatkozású emléke vélhetően a koronázás bizánci vonatkozásaira utal vissza, azaz feltételezhető, hogy III. Béla 1173. évi koronázása bizánci vonásokat is mutathatott, illetve a Komnénos kori bizánci császári koronák mintájára készült Szent Koronával történhetett. Összefoglalásként lényegében egyetérthetünk Tóth Endre kutatási eredményeinek megfogalmazott tanulságával: „A magyar koronázási öltözetet és jelvényeket tehát a szerint válogatták össze, hogy volt-e közük Szent Istvánhoz." Tanulságos leszögezni, hogy a koronázási palást, amely kétségbevonhatatlanul szenüstváni eredetű, annak ellenére, hogy általában nem számít a koronázás elengedhetetlen kellékének, Szent István személye miatt mégis a magyar koronázások elhagyhatatlan részévé vált. Mennyivel inkább így történhetett a Szent Korona és a jogar esetében, amelyek szentistváni ereklyeként, vagy ereklyét tartalmazó tárgyként a magyar királykoronázásokon nem voltak többé lecserélhetőek. Ha ezt a megállapítást kiegészítjük azzal, hogy a koronázási jelvények egyes darabjain a bizánci császárok hatalmi reprezentációjának elemei, illetve Bizánccal kapcsolatos szimbolikus törekvések nyomai is azonosíthatóak, akkor nagyon leszűkül a koronázási jelvények készítésének, illetve a koronázási jelvényegyüttes * 12 51 A bizánci császárkoronázásokról Pseudo-Codinus: De officialibus palatii XVII. 198-199. alapján Bréhier, Louis: A bizánci birodalom intézményei. (Varia Byzantina VII.) Bp., 2003. 22-23. 52 Ebben az esetben a kalocsai érsek, illetve a magyar klérus egy részének ellenkezésével sem kell számolni, mivel a III. Bélát koronázó kalocsai érsek egyházmegyéjéhez egy olyan terület is tartozott Bács központtal, amelynek jelentős számú ortodox lakossága is volt, azaz a Bács-Kalocsai érseknek szükségképpen toleránsnak kellett lennie bizonyos keleti rítusokkal szemben is. A 12. század nagy részében ráadásul a kalocsai érek a székhelyét is Bácson tartotta. A1 Idrisi 12. század közepén írt térképmagyarázata szerint pedig Bács városában görög tudósok (nyilván ortodox teológusok) is éltek. (Elter István: Magyarország Idrisi földrajzi művében (1154). Acta Universitatis Szegediensis Acta Historica 82. (1985) 53-63.) Ioannés Kinnamosnak, Manuél császár titkárának beszámolója szerint: „A császár a Dunán valahol fent átkelvén egy Pagatzion (Bács) nevű városba érkezett. Ez a metropolisa a Sirmioniaknak (szerémségieknek), itt tartózkodik a nép főpapja is. Itt a lakosok számtalan tömege jött ki, hogy őt elkísérje". (Mornvcsik Gy. i. m. 221.) Megjegyzendő továbbá, hogy a bizánci hűbéresnek számító II. László és IV. István ellenkirályokat is Bács érseke koronázta meg. 199
