Folia Historica 30. (Budapest, 2015)
I. TANULMÁNYOK - Debreczeni-Droppán Béla: Sírok és temetések. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóinak végtisztessége II.
D e b r e c z e ni - D r o p p á n Béla SÍROK ÉS TEMETÉSEK. A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM FŐIGAZGATÓINAK V É G T I S Z T E S S É G E II/ Tanulmányunk előző részében a Magyar Nemzeti Múzeum első hat vezetőjének végtisztességéről írtunk. Közülük kettőnek, Miller Jakab Ferdinándnak és Haliczky Antalnak a sírját ma már hiába keressük. A 20. századi főigazgatók közül Bátky Zsigmond csatlakozik hozzájuk, hiszen az utókor kegyelete nem vigyázott éberen az ő sírhelyére sem. Ez annál is érthetetlenebb, mivel Bátkyt a magyar néprajztudomány mindig a legnagyobbjai között tartotta számon, nem csak a közelmúltban fedezte fel magának. Nyilván a vérségi utódok hiánya némi magyarázatul szolgálhat erre, de hogy egy ilyen kiválóság sírját már az első, 25 éves megváltási időszak után felszámolják, az talán nem mindennapi. Tanulmányunk második részében tizenegy főigazgató haláláról, temetéséről, sírjáról írunk le mindent, amit eddigi kutatásaink során kiderítettünk. Pulszky Ferenc és báró Szalay Imre temetése már egy olyan reprezentatív, állami szintű végtisztességet jelentett, amely kihatott az azt követő temetésekre is. Fejérpataky Lászlóéra és Horváth Gézáéra mindenképpen, hiszen őket is a Nemzeti Múzeum Rotundájában ravatalozták fel és innen kísérték őket a Kerepesi temetőbe. A két évvel Horváth után elhunyt Bátkyt már nem a múzeumból temették. Nem tudni, miért szakadt meg a tradíció. A nagy néprajztudós - ezt leszámítva is - még megkapta a méltó végtisztességet, nem úgy, mint elődje (és minisztere) Hóman Bálint, és mint utóda, gróf Zichy István. Az 1945 utáni új rendszer a legalapvetőbb kegyeletet is megtagadta azoktól, akiket ellenségének tartott, akikkel leszámolt, - ez Hóman esetében egyértelműen látszik. Jelen írásunkban több szó esik az elhunyt főigazgatók halála után megjelenő nekrológokról, mint a 19. századi múzeumvezetők esetében. Ennek egészen egyszerű oka van: a múzeum első évszázadában az igazgatók halála után sokkal kevesebb a nekrológ, az igazi szakmai méltatás, mint a következő száz évben. Ez még azzal együtt is igaz lehet, ha Pulszky és Szalay halála után nagyon sok helyen - többségében napi- és hetilapokban - jelent meg valamiféle nekrológ, de ezek egy-két kivételtől eltekintve egyszerűen az elhunyt életrajzának ismertetését adják. Persze ez nem is csoda, hiszen később alakul ki hazánkban igazán a tudományos nekrológ, amelyre az akadémiai tagok halála után megtartott emlékbeszédek az első példák. Egy-egy ilyen akadémiai emlékbeszéd megemlékezik Kubinyiról és Pulszkyról, de Mátray Horvát-emlékbeszéde, Sebestyén Gyula A tanulmány első része a Folia Historica 29. (2013) 75-107. oldalain jelent meg. A főigazgatók végtisztességét nem a hivatal viselés sorendjében, hanem az elhalálozás idejét nézve ismertetem. 15
