Folia historica 24

I. Tanulmányok - Ferencziné Sedlmayr Krisztina: Magyaros ruhamozgalom az 1930-as években

hogy - minta után - bármilyen bonyolult hímzésbe belefoghattak. Az iskolai oktatás természetesen a népi motívumokat is bőségesen felhasználta. Az a tény pedig, hogy a kor a kézimunkázást nemcsak jó és értelmes elfoglaltságnak tekintette, de az elkészült daraboknak határozott értéket is tulajdonított — vagyis a kézimunka még élő kultusza - egyértelműen kedvezett mindenfajta hímzett, illetve csipkével díszített ruha használatának. A magyaros viseletnek a polgári öltözködésben betöltött szerepét vizsgálva megkíséreltem két a '30-as évek végén középpolgári közegben élő fiatalt nő (fiatal lány, illetve fiatalasszony) ruhatárát - legalábbis ebből a szempontból - rekonstruálni. Mindketten nemcsak hogy több népi hímzésű ruhát, blúzt tudtak felidézni, sőt mutatni de maguk is résztvettek nemegy darab készítésében. Az „eredmény" azonban lényegében mégsem változtatta meg a fotók alapján kibontakozó képet. A fotók és a szóbeli közlések tehát egyaránt arra utalnak, hogy a polgári öltözködésben a magyar jelleg korántsem kapott olyan jelentős szerepet, mint ahogy azt a propaganda sugallta. Egybehangzóak az adatok arra vonatkozólag, hogy a zsidó származású lakosság öltözködésében a magyaros jellegű daraboknak kisebb szerepük volt. Azok a fotók, melyeket a gyűjtések során zsidó családok tulajdonában alkalmam volt végignézni, messzemenőleg alátámasztották a szóbeli információkat. A magyar városi zsidóság viszonylag nagy része tartozott ahhoz a középréteghez, mely a divatot követni tudta. A magyaros ruhamozgalom első évei pedig arra az időszakra estek, amikor az asszimiláció folyamata még nem torpant meg. A magyaros öltözködés elutasítása arra enged következtetni, hogy az elsősorban nem divatjelenség volt. Olyan egyértelmű jelentést, üzenetet hordozott, amellyel nem azonosulhattak. Amennyiben ez a jelentés mindössze annyi lett volna: „magyar" vagy „magyar népi" az aszszimiláns zsidóság körében akár népszerű is lehetett volna. Valószínűleg témánk szempontjából sem volna érdektelen a zsidóságnak a magyar népi kultúrához fűződő, minden bizonnyal időről időre módosuló viszonyát megvizsgálni. Bár célirányos kutatást ez irányban nem végeztem, a magyaros öltözködésről folytatott beszélgetések során a népművészet magától értetődően - szóba került. Adatközlőim lakásában a díszítőfunkciójú paraszti tárgyakat, illetve a '30-as évek népies tárgyait a polgári lakásokban megszokott mennyiségben láttam. A magyaros viselettel szembeni idegenkedés, úgy tűnik nem „népi" jellegének szólt. „Tudom, milyenre gondol. Mi nem hordtuk" - felelte egy idős asszony kérdésemre tömören. Ugyanakkor lakásában, melyben valami véletlen folytán a két világháború közti berendezés szinte érintetlen maradt, tejesfazekak, bokályok, a falon tálas és baranyai szőttes! Az említett források egyértelműen azt mutatják, hogy a magyaros viselet a '30-as évek második felében a falusi, illetve mezővárosi környezetben élő polgári lakosság körében is jelen volt. Nézzünk néhány jellemző példát a Nemzeti Múzeum Textilgyűjteményéből! A csermajori mezőgazdasági iskola igazgatójának felesége 1938-ban Tüdős Klára szalonjában készíttetett magyaros díszruhát,"

3 lila atlaszselyemből, nyersszínű vert csipke ujjakkal, köténnyel, főkötővel. Virágos atlaszselyemből készült Szondy Györgyné, a Péti Nitrogénművek igazgatójának felesége számára zsinóros, „magyar ünneplő""

4 1939-ben. A szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező alsó-középosztály, illetve a kispolgárság körében elsősorban természetesen nem a díszruhák, hanem az egyszerűbb, népi motívumokkal díszített női blúzok, táskák, ruhák, a férfiak körében a paraszti eredetű zsinóros posztó és szövetruhák voltak kedveltek. A sárközi hímzéssel díszített, darázsolt derekú sötétkék se113 MNM Textilgyűjtemény 94.17.1-3. 114 MNM Textilgyűjtemény 94.1.1. 170