Folia historica 24

I. Tanulmányok - Ferencziné Sedlmayr Krisztina: Magyaros ruhamozgalom az 1930-as években

dott az uralkodó divat empire vonalvezetéséhez, olykor a protestáns hagyományoknak megfelelő sötétebb színeket alkalmaztak vagy a Dürer századára emlékeztető puffos ruhaujjakat. A férfiviselet épp így a Dürer-kori (barett) és a korabeli divatos elemek (pantalló) ötvözése. Mindezek a mozgalmak és kezdeményezések a sajátos nemzeties külső megjelenését a történelmi viseletek felélesztésével igyekeztek elérni. Azon nem csodálkozhatunk, ha a minden nemzet esetében mintának tekintett történelmi korszak az ország nagyságának fénykora is volt, melyet a késő reneszánsz dekorativitása különösen alkalmassá tett a követésre: így a svédeknél IV. Gusztáv Adolf kora, a németeknél Dürer százada, és - hogy egy francia példát is említsünk - a franciák számára IV. Henrik (1553-1610). Ezek a történelmi ihletésű nemzeti viseletek azonban egyetlen országban sem voltak képesek hosszantartó vagy a társadalom szélesebb rétegeire kiterjedő hatást elérni. Összefoglalva elmondhatjuk tehát, hogy a német romantika öltözködési mozgalmainak (már amennyiben ezek a kezdeményezések megérdemlik a magasabb fokú szervezettségre utaló „mozgalom" minősítést) elméleti írásaiban megszólalnak azok a gondolatok, amelyek a magyar reformkor írásaiban élnek tovább. Ilyenek: 1. A nemzeties öltözködés gazdasági előnyei (kameralizmus) 2. A nemzeti összetartozás érzésének erősítése a közös viselet segítségével (Arndt) 3. Divat- és franciaellenesség (Jahn, Willemer) 4. Az egyszerűbb viselet segítségével egyszerűbb, dolgosabb és családközpontúbb női életforma követhető (Willemer) Nem egy ezek közül a gondolatok közül meglepő hasonlósággal találja meg a huszadik századi folytatását Ferenczy és a többi ideológus munkáiban. Nagyjából ugyanebben az időben, tehát a 19. század első harmadában alakult ki az osztrák-bajor Alpokban egy olyan férfiviselet típus, amelynek összehasonlíthatatlanul nagyobb eredménnyel sikerült nemzeti viseletként meghonosodnia, mint a korábban ismertetett mozgalmak bármelyikének. Valószínűleg a hegyvidék lakói, szénégetők, vadászok és parasztok voltak azok, akik először hordták a szürke lódenből készült praktikus viseletet: a gallér nélküli, rövid kabátkát és a bőrnadrágot. Forrásaink alapján úgy tűnik, a hegyi vadászok egészítették ki ezt a kabátot zöld állógallérral és a ruhaujjon elhelyezett applikációval.

8 Ebben a formájában terjedt el azután ez az öltözék 1820 táján Tirolból és a Bajor Alpok déli részéről kiindulva az egész Bajor Felföldön. Ausztriai elterjedésében rendkívül fontos szerepet játszott János főherceg (Erzherzog Johann, 1782—1859), aki már 1808-ban szürke-zöld uniformist varratott a stájerországi katonáknak. A nép iránti vonzalmáról híressé vált főnemes az alsó kispolgárság soraiból választott feleséget magának. Anna Plochlt, az ausseei postamester lányát az üdvözlésére éppen stájer népviseletben kivonuló hajadonok között pillantotta meg először a herceg.

9 Később ő maga is szívesen öltötte fel vadászatokon vagy vidéki útjai során az előbb említett alpesi férfiviseletet. Az Alpok másik oldalán, Bajorországban is népszerűvé vált a hegyi emberek öltözéke. Érdekes módon a főnemesség itt is élen járt a ruházat népszerűsítésében. A Wittelsbach család tagjai, s elsősorban Leopold és Lajos hercegek (a későbbi II. Lajos) mutattak példát alattvalóiknak: a bajorok körében hamarosan elterjedt a „Wittelsbachische Freizeitkleindung".

1

0 S ezzel elhangzott az a szó, amely hosszú időre meghatározza ennek az öltözködési 8 Dirndl. Janker, Lederhosen. Künstler entdecken die oberbayerischen Trachten. Szerk.: Paul Ernst Rattermüller. München, 1970. 22-28. 9 Erzherzog Johann. Dersterische Prinz. Szerk.: Grete Klingenstein. Wien—Graz-Köln. 1982. 79. 10 Widmann, M.-Ley, A. i. m. 384. 134