Folia historica 23/2
Balahó Zoltán-Gál Vilmos: A pozsonyi hídfő története
Kiss Roland már az első napokban tekintélyt harcolt ki a szlovákoknál. Napirend előtti felszólalása kb. így hangzott: „Nem értem, miért van hibás lobogó kitűzve a Carlton szállodán; ugyanis vörös alapon fehér kereszt nem Magyarország zászlaja, hanem Dániáé. Megértem, hogy nyílván a dán követ is ebben a szállodában lakik és innen teszi tiszteletét a Grassalkovich-kastélyban 27 székelő Szlovák Nemzeti Tanács 2 8 elnökénél, prágai bemutatkozása után, így írja elő a protokoll. De a protokoll azt is előírja, hogy amíg hivatalos tárgyalás folyik itt magyar és csehszlovák kormányszinten, a magyar zászlónak a tárgyalások tartama alatt kitűzve kell lenni! Ez meg is történt... néhány napig. Amikor Mikó Tibor egy, az átadásra ítélt három falu lakosságára vonatkozó csehszlovák javaslat abszurd voltát bizonygatta és a helybenmaradókra nézve káros hatását felvázolta, Kiss Roland meglepetésszerűen védelmébe vette ezt azzal érvelvén, hogy nem szabad a mostanában erőre kapó szociáldemokrata pártoknak kárt okozni, különösen Szlovákiában, ahol a klerikális reakció újból támadásba lendült. Mikó Tibor erre, mindannyiunk meglepetésére kimondta azt, amit általában l.f.s.-nek szoktak rövidíteni, kívánva azt a már a kommunistákkal összefonódó szlovák szocdem vezetők hátsó felébe. Kiss Roland erre ijedtében visszahőkölt és többé nem hozta szóba a szlovákok előtt meghunyászkodó javaslatát. December 10. - A teljes magyar delegáció újra útrakelt vonattal Pozsonyba, ahol másnap. December. 11-én folytattuk „az átadással felmerülő problémák kérdése körüli vitát." /Gyönyörű definíciója ez a szalmacséplésnek!/ December 12. - Reggel 9-kor a két delegáció a Gutor-szigeti kataszteri határ helyszíni bejárásához indult, ezt a feladatot délig elvégezvén, átrándultunk közösen a rajkai kocsmába. Itt bőségesen megvendégeltek szlovák kollégáink; a jó magyar boroktól viszont ők alaposan eláztak. Estérc visszatértünk Pozsonyba. December 14. - Kisebb autókirándulást tettünk Dél-Szlovákiában mi, a párizsi békekonferencián is résztvevő delegátusok: Czebe Jenő, Mikó Tibor és jómagam. Útvonalunk: Pozsony, Nyitra, Léva, Selmecbánya, majd Ipolyságon, Léván keresztül vissza Pozsonyba. December 15. - Szondy Viktor is visszaérkezett Budapestről, vele kiegészült újra a küldöttségünk. Pestre sürgős ügyben rendelte őt a külügyminiszter. Szondy Viktorban sikerült Kiss Roland tökéletes ellentétét megismerni. Életkoránál öregebbre aszalódott, szerény modorú fáradt ember, akin meglátszott, hogy nehezen élte át a háborús éveket. Elhanyagolt külseje a professzorság tökéletes karikatúrája. Mindig nehéz, oposszumprémes 2 9 bundájába burkolózott, szivarjának hamuja, parázsdarabokat tartalmazva lyukakat égetett az amúgyis kopott öltözékébe. A nemzetközi jog tudományában, elsősorban az államok közti szerződések megfogalmazásában memóriája tökéletesen működött; viszont a tárgyalások során figyelme elkalandozott, sőt szunyókált is eközben. Előfordult, hogy dünnyögő hangon hozzászólt az előtte szóló érveléséhez, mondandója azonban sehogysem „passzolt" az előzményekhez. A jó szlovák kollegák - akik igencsak méltányolták Viktor bácsi jogtudósi képességeit - elnéző mosollyal válaszoltak és a helyes mederbe terelték a tárgyalás folyamát. Pozsonyi tárgyalásaink idején a szlovák sajtó - mint arról már beszámoltam - sokat foglalkozott a magyar-jugoszláv kapcsolatok „veszélyével". Annak a híre, hogy még ebben az 1947-es évben megtörténik Tito 3 0 látogatása Budapestre, szinte pánikot keltett a szlovák atyafiakban. Ez volt tehát az az ügy, ami miatt Szondy Viktornak félbe kellett szakítania a pozsonyi delegációban való részvételét. Magyar-jugoszláv barátsági szerződest kellett kötni, 3 1 s ehhez nélkülözhetetlen a kétoldalú szerződések élő lexikonának szakéltelme és jelenléte. 194
