Folia historica 23/2

Balahó Zoltán-Gál Vilmos: A pozsonyi hídfő története

5-én tette közzé. Az etnikai kisebbségeket elsősorban a tizenhat fejezetből álló kormányprogram: V. (államigazgatás átszervezése), VIII. (állampolgárság megvonhatósága), XI. (földreform) és XV. fejezete (német és magyar iskolák bezárása) érintette a legsúlyosabban. Lásd: JANICS, Kálmán: A kassai kormányprogram és a magyarság „kollektív bűnössége". Szlovákiai Magyar Füzetek, Pozsony 24 Az elnöki dekrétumok rendszerét egy 1938. december 15-i (két évi időtartamra szóló) alkotmányellenes „alkotmánytörvény" felhasználásával gyakorolta Eduard Benes exelnök. 1946. március 28-án az Ideiglenes Nemzetgyűlés (amely 1945 októberétől az 1946 májusában megtartott választásokig működött) jóváhagyott egy alkotmánytörvényt, amellyel törvénnyé nyilvánította az 1945 májusa és októbere között megalkotott köztársasági elnöki dekrétumokat. A jóváhagyott dekrétumok közé tartoztak a magyarokat és németeket diszkrimináló és a vagyonukat konfískáló dekrétumok, mint például az 1945. május 19-i 5. számú, az 1945. június 21-i 12. számú, az 1945. július 20-i 28. számú és az 1945. augusztus 2-i 33. számú (állampolgárság megvonása), valamint az 1945. szeptember 19-i 71. számú (állampolgárságuktól megfosztottak közmunkára kötelezése) és az 1945. október 25-i 108. számú köztársasági elnöki dekrétum. Lásd: Edvard Benes elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és a németek jogfosztása. Szerk.: KÖVESDI, János Pozsony, 1996. 74-107. оГ 25 Pozsonyligetfalu szélén, közel a csehszlovák-osztrák határhoz egy véletlen folytán 1947. május 20-án tömegsírra bukkantak. Az egykori futóárokban 90, minden bizonnyal fiatal magyar férfit (talán leventéket) hantoltak el, feltehetően még 1945 nyarán. Az áldozatok kiléte napjainkig ismeretlen, a tömeges kivégzés ügyét soha nem vizsgálták ki. Lásd: Edvard Benes elnöki dekrétumai avagy a magyarok és a németek jogfosztása. Szerk.: KÖVESDI, János. Pozsony, 1996. 92-93. o„ és JANICS, Kálmán: A kassai kormányprogram és a magyarság „kollektív bűnössége". Szlovákiai Magyar Füzetek, Pozsony 23-28. o. 26 A németországi Potsdamban 1945. július 17-augusztus 2. között rendezett konferencián a győztes három nagyhatalom meghatározta a megszállási zónákat, létrehozták a békeszerződések előkészítésével megbízott Külügyminiszterek Tanácsát, valamint döntöttek a Lengyelországi, Csehszlovákiai és Magyarországi németek Németországba való telepítéséről. Lásd: FÜLÖP, Mihály: A befejezetlen béke. A Külügyminiszterek Tanácsa és a magyar békeszerződés 1947. 14-21. o. 27 Az 1946. február 27-én aláírt lakosságcsere egyezmény kimondta, hogy Csehszlovákia annyi magyart telepít át Magyarországra, ahány ott élő szlovák önként jelentkezik a „visszatelepülésre". Az egyezmény egyoldalúságát az jelentette, hogy míg a magyarországi szlovákság jelentkezése önkéntes alapon történt, addig a csehszlovák hatóságok maguk jelölték ki a áttelepítésre kiszemelt magyarokat. Az 1947. április 12-е és 1949. június 5-c között végrehajtott transzportok során közel 76.000 felvidéki magyart telepítettek át Magyarországra, míg onnan kb. 60.000 szlovák választotta új hazájául Csehszlovákiát. Lásd: Edvard Benes elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és a németek jogfosztása. Szerk.: KÖVESDI, János Pozsony, 1996. 95-97. o. 28 FÜLÖP, Mihály: A befejezetlen béke. A Külügyminiszterek Tanácsa és a magyar békeszerződés 1947. 166-187. o. 29 A békeszerződés Magyarországi határai címet viselő I. fejezetében előírták, hogy az új határ pontos vonalrészleteit a helyszínen a Határrendező Bizottság fogja kijelölni, amely Bizottság a két érdekelt kormány képviselőiből fog állni. Lásd: HAAS, György: Második Trianon Budapest, 1995. 182. o. 187