Folia historica 23/2

Balahó Zoltán-Gál Vilmos: A pozsonyi hídfő története

NAPLÓ 1947. szeptember 15. A magyar kormány a Teleki Pál Tudományos Intézetet

1 megbízta, hogy a párizsi békeszerződés értelmében a Csehszlovákiának átadandó három községről leltárt készítsen. Szeptember 18. - Megbeszélés a Külügyminisztériumban és tájékozódás az Intézetben az elszállítandó iratanyagban. Részünkről a helyszíni küldöttség tagjai lettek: Révay István

2 /igazgató/, Dajbukát Gergely

3, Jakabffy Imre, K. Kovács László, Lovász János és Rózsa Albert

4. A helyszínen csatlakozott hozzánk Timaffy László

3, a mosoni vidék és a Szigetköz szakértője. Szeptember 19. - A Külügyminisztériumban átvettük az utasításokat, majd délután elutaztunk Mosonmagyaróvárra. Itt a várban kaptunk szállást, Révay István lett a lakótársam. Pokoli hőség volt: 35 °C, az évszázad legszárazabb és legmelegebb szeptembere. Már az előző év is aszályos és forró volt; ebben az 1946-os esztendőben, a tőlünk keletre eső tájakon a hőség és szárazság miatt százezrek hagyták el otthonukat, így Moldvából, Besszarábiából

6 a kitelepített svábok és szászok helyére tódultak az új honfoglalók, főleg románok és cigányok. 1947. június 21-től kezdve szeptember 28-ig — tehát az egész nyáron, - a hőmérsékleti maximum átlaga 29 °C volt! A Hanság tőzeglápja hetek óta égett, Győrre és környékére is ráborult a pernyefüst, nappal is szürke volt az égbolt és koromszagú a levegő. Szeptember 20. - Bérautón a körjegyzőség központjába. Oroszvárra érkeztünk. Ez az átadásra ítéltek közül a legnagyobb község. Innen Dunacsúnra autóztunk, majd a rajkai zsilipet néztük meg. Ez a zsilip szabályozza a vízállást a Mosoni-Duna-ágban, tehát az egész Kisalföld árvízvédelmét szolgálja; érthető, hogy ezért ragaszkodtak annyira a szlovákok ennek birtoklásához. Ott jártunk idején a zsilip teljesen szárazra került, a Duna vízállása oly alacsony volt, hogy a Mosoni-Dunát tápláló mellékág csak csörgedezett, bokáig érő vízben átlábolhattunk az ún. Gutor-szigetre. Itt jellegzetes árterületi, galéria erdőbe jutottunk, buja aljnövényzettel, de most ez annyira elszáradt, hogy az erdészeti hivatalbéliek arra kértek, hogy ne dohányozzunk. Poros, szürke rengetegben botladoztunk, csalán, szederinda állta utunkat. Itt-ott visszamaradt tócsákban mártózva nekiestünk a határvonal rögzítéséhez szükséges kataszteri jelzőkövek felkutatásához. Ugyanis ez a Gutor-sziget a Duna balparti, tehát Csallóköz területére eső Gutor község kataszteri határába tartozott, vagyis a trianoni békeszerződésben Csehszlovákiának ítélt faluhoz, Gutorhoz. Ennek nyúlványa lett az ártéri sziget. Minthogy a trianoni határkijelölés jóval a szerződés aláírása után, csak 1923-ban következett be, a Duna jobbparti lakatlan szigetet Rajka kataszteri határához csatolták. A csehszlovákok érvelése szerint az 1918 előtti kataszteri határokat kell figyelembe venni, tehát - minthogy a trianoni béke szerint Gutor község amúgyis Csehszlovákiáé - ennek teljes határa, a zsilippel együtt, őket illeti. Kataszteri térképünket kézbevéve hozzákezdtiink a jelzőkövek felkutatásához. Ez bizony nem volt egyszerű feladat: árterület levén, a Duna gyakori elöntése következtében a köveket a hordalék ellephette, a változó áramlások ki is moshatták őket, s a galéria-erdő aljnövényzete is benöhette. Már feladni készültünk nyomozásunkat, amikor végre ráakadtam egy mohos kőre, ezt megtisztítottam, rajta két betű és egy számjegy volt olvasható: EA és 1854. Mi lehet ez? Az egykori birtokos családok névbetűire gyanakodtam, ámde sem Batthyány, sem a Zichy családdal nein sikerült kapcsolatba hozni; végre rájöttem, a kezdőbetű E (azaz Erzherzog

7), illetve A (azaz Albrecht

8) monogrammot jelentett, az évszám pedig a kataszteri felmérés időpontját. Ez volt tehát a főhercegi uradalom határköve, amely egyúttal községhatár is volt Dunacsún és Rajka között. Még néhány határkő is előkerült. Szakadt nadrággal, tövisszúrásokkal jócskán ellátva tértünk vissza Magyaróvárra. 188