Folia historica 23/2

Balahó Zoltán-Gál Vilmos: A pozsonyi hídfő története

A magyar békeszerződés 1947. február 10-i párizsi aláírását követően került sor a nagyhatalmi döntéssel kijelölt három falu hivatalos átadására.

2

9 Ezekről az eseményekről olvashatunk Jakabffy Imre naplójában. *Jakabffy Imre 1915. február 17-én született a bánsági Lúgoson, a neves erdélyi kiscbbségpolitikus Jakabffy Elemér harmadik gyermekeként. Középiskolai tanulmányait a budapesti, majd a szegedi piarista gimnáziumban végezte, s a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát 1938-ban. Rövid statisztikusi kitérő után az Államtudományi Intézet, majd jogutódja, a Teleki Intézet romániai referense lett. Elsősorban térképekkel és nemzetiségstatisztikával foglalkozott, s 1940-ben részt vett a második bécsi döntés előkészítésében. Kiemelkedő szerepet játszott a háború utáni béketárgyalásokra készített Közép-Európa Atlasz etnikai térképeinek 1944-es létrehozásában. Elképzelését a magyar-román határkérdés megoldására 1946-ban a magyar kormány hivatalos javaslatként terjesztette be a nagyhatalmak elé a párizsi béketárgyalásokon, ahol szakértőként Jakabffy Imre is részt vett. Tevékeny részese volt a magyar-csehszlovák határrendezés munkálatainak. A Teleki Intézet 1948-as megszüntetésekor Jakabffy Imrét 34 évesen nyugdíjazták. Ezt követően 1950-től szerkesztette a jelenleg már öt kötetes, „A KözépDuna Medence régészeti bibliográfiája" című művet. Jegyzetek 1 Tomás GARRIGUE MASARYK (1850-1937): politikus, filozófus, a prágai cseh nyelvű egyetem tanára. Az ausztroszlávizmus koncepciójával egyetértve kezdetben az OsztrákMagyar Monarchia föderatív átalakítását és a cseh országrészek autonómiáját szorgalmazta. Az 1890-cs évektől kezdve azonban a cseh és szlovák nép egységét hirdető csehszlovakizmus egyik szorgalmazója és részben irányítója lett. 1914 decemberében önként emigrált Svájcba, majd Párizson keresztül Londonba, ahol hatásos propagandát fejtett ki az önálló csehszlovák állam létrehozásáért. Ezen cselekményeiért távollétében otthon, halálra ítélték. 1916-tól a Csehszlovák Nemzeti Tanács elnöke, majd 1918. novembere és 1935. decembere között Csehszlovákia első köztársasági elnöke. 2 Eduard BENES (1884-1948): fiatal tanárként - 1908-ban Franciaországban publikált doktori disszertációjában - még a régi ausztroszláv típusú föderatív elképzeléseket támogatta, de 1915-ös emigrációba szökését követően már a Monarchia teljes megsemmisítése mellett szállt síkra. 1916-tól a Csehszlovák Nemzeti Tanács főtitkára, 1918-1935 között Csehszlovákia külügyminisztere. A Párizs környéki békeszerződésekkel létrejött status quo megőrzésére irányuló kisantant létrehozásának fő szorgalmazója. 1935-től köztársasági elnök, de az 1938-as müncheni egyezmény után lemondott, majd a londoni csehszlovák emigráns kormányt vezette. Nevéhez fűződik a Szudéta-vidéki németeket és felvidéki magyarokat sújtó, kollektív bűnösség elvére épülő dekrétumok megalkotása. 1948 júniusában lemondott a kommunista Gottwald-konnány javára. 3 Milan RASTISLAV STEFÁNIK (1880-1919): érettségit a szarvasi evangélikus gimnáziumban tett (ma szobra áll a szarvasi szlovák iskola előtt), majd a prágai egyetem elvégzése után Párizsba ment, ahol a csillagvizsgáló titkára lett. Később elsajátította a repülés tudományát, számtalan afrikai és ázsiai expedícióban vett részt. Francia állampolgárként a világháborúban önkéntesként szolgált a légierőnél. 1916-tól került szoros kapcsolatba Masarykkal és Benessel. Tábornokként az első csehszlovák kormány hadügyminiszteri posztját töltötte be. 1919. május 4-én olasz felségjelzésü repülőgépen tért haza, amikor 184