Folia historica 22

I. Tanulmányok - Dragan Traian: Az Osztrák-Magyar Monarchia és Románia között létrejött 1875-ös szabadkereskedelmi egyezmény hatása a kétoldalú kapcsolatokra

Oroszország - mely hatalmas felvevőpiac lehetett volna - nem volt hajlandó engedményeket tenni kereskedelempolitikai téren a nyugati országok felé. Németországban Bismarck és utódai alatt központi kérdés volt az orosz kereskedelemhez való viszony. Mindenki áttörést várt Ferenc József 1874-es szentpétervári látogatásától. Sem ez, sem a következő kereskedelempolitikai tárgyalások (1874: Szentpétervár, 1875: Bécs) nem hoztak érdemleges eredményt, csupán vámkezelési és forgalmi könnyítéseket sikerült elérni.

1 A hatalmas és olcsó orosz agrárexport (gabona és élőállat) nyomasztóan hatott viszont a még egyensúlyban lévő európai agrárpiacra. A nyíltan vállalt orosz politikai és gazdasági befolyás erősödése a Balkán felé nyilvánvalóan ütközésbe került a többi nagyhatalom hasonló ambícióival. A Török Birodalommal Ausztria 1862. május 22-én - huszonnyolc évre — számára nagyon előnyös kereskedelmi szerződést kötött, de ez a hetvenes évek közepére gyakorlatilag pusztán a tulajdonképpeni Törökország területére maradt érvényben - Románia és Szerbia mindinkább nem tekintették ezt a szerződést érvényesnek magukra nézve és saját kereskedelmi kapcsolatokat próbáltak kiépíteni a többi európai állammal. A gazdasági „elismerést" az európai államok részéről hatásos eszköznek vélték a „politikai" elismerés eléréséhez. Mivel a Török Birodalom területe és befolyási övezete érdek-ütközőzónának számított a nagyhatalmak között, a gazdasági kérdések fontos részét képezték az ún. „Keleti válság"-nak, így a lezajló folyamatok vizsgálódását ennek fényében érdemes elvégezni. Ausztria-Magyarország gazdasági politikájának kiindulópontja az úgynevezett gazdasági kiegyezés, az időről időre megkötendő vám- és kereskedelmi szövetség kérdése. A kiegyezési törvény szerint „a szövetség megkötése kölcsönös alku által történjék, oly módon, mint két egymástól jogilag független ország hasonló egyezkedései történnek".

2 A birodalom két részének érdekei a legritkább esetben estek egybe, a vám- és kereskedelmi szövetség tízévenként esedékes megújítását hosszú munkálatok előzték meg. A tárgyalásokon rendszerint jelen voltak a két fél szakminiszterei, a kereskedelmi, a pénzügyi, később a földmüvelésügyi és ipari miniszterek, továbbá a közös külügyminisztérium magas rangú tisztviselői, leggyakrabban a kereskedelempolitikai osztály főnöke.

3 Az eltérő gazdasági szerkezetek és fejlettségi szintek egybehangolása nagy kompromisszumkészséget követelt a tárgyalóktól, ugyanakkor az eredményt a közvélemény többnyire nem tartotta kielégítőnek és lemondások sorozataként kezelte. A kereskedelmi szerződések megkötése a külfölddel a politikai diplomácia irányítása mellett a közös külügyminiszter feladata volt.

4 Ebben a minisztériumon belül működő önálló kereskedelempolitikai osztály segített, mint ahogy abban is, hogy a két országos kormány különböző elképzeléseit egyesítsék egy közös, egységes szerződéstervezetben, amellyel fel tud lépni a külállamokkal tárgyaló delegációnak. A szerződések csak akkor emelkedtek jogerőre, miután mindkét országgyűlés törvénybe iktatta azokat. A külfölddel kötendő kereskedelmi szerződések esetében azonban rendszerint oly mértékben jelentkeztek a két ország ellentétei, a magyar agrár- és az osztrák iparos-érdekekből eredő differenciák, hogy azokat a vámkonferenciák szakemberei nem tudták áthidalni. Ilyenkor a külügyminiszter, esetleg az uralkodó elnökletével tartott minisztertanácsra hárult a feladat, hogy a feleket megegyezésre juttassa.-"

1 Az „osztrák érdek - magyar érdek" harca és az ebből közösen alakítandó - többé-kevésbé támogatott - „birodalmi érdek" volt a kulcsa a Monarchia gazdasági motorjának. Az Osztrák-Magyar Monarchia legfontosabb külkereskedelmi partnerével, Németországgal kötött szerződésének hosszú folyamata és komplexitása (1877-1881) illusztrálja a legjobban, milyen nehezen született meg egy-egy egyezmény, amikor ellentétes gazdasági érdekek összehangolási kényszere állta az útját. A két európai nagyhatalom gazdasági viszonya erősen hatott az egész térség általános gazdasági életére. 6