Folia historica 22
I. Tanulmányok - Gál Vilmos: A Magyar Nemzeti Múzeum a két világháború között
az 1923-ban anyagi nehézségekre hivatkozva elnapolt Természettudományi Múzeum tervét. A háromfelé szétszórt gyűjtemények egybefogása egyre sürgetőbbé vált, s mivel Klebelsberg részéről felmerült a Lágymányoson egy egyetemváros kiépítése, itt helyet kaphatott volna a Néprajzi és a Természettudományi Múzeum, ám e tervvel a tulajdonos főváros nem értett egyet, így került szóba a Vámpalota épületének múzeummá való alakítása. Klebelsberg és Hóman koncepcióját, a végül is elért ideiglenes megoldást dicséri, hogy olyan helyeket találtak az addig rosszabb körülmények között sínylődő gyűjteményeknek, melyek akár több évtizedig biztos, viszonylag kényelmes állomásai lehettek a jobb sorsra érdemes tárak számára és ezek rendbehozatalának, kiépítésének anyagi vonzatait a realitás talaján tartották. 9 4 A Múzeum javadalmazását vizsgálva megállapítható, hogy 1925-ig az infláció mértékét messze nem követő költségvetési támogatásban részesült az intézmény, s az 1913-as, sok tekintetben etalonnak számított évi javadalmazás 10%-át sem érte el arányaiban. A támogatás mértéke 1925 után fokozatosan emelkedett, de a világgazdasági válság begyűrűzésekor visszaesett az 1925-ös szintre. 9 5 A gyarapításra, kutatásra fordítható összegek még 1928-ban is a háború előtti javadalom 14,3%-a voltak csupán. 9 6 (Az 1926-ban kezdődő rekonstrukciós munkálatokat nem költségvetési pénzekből, hanem ún. kormányzati hitelek segítségével végezték, ám ezek az összegek másra - gyarapítás, ásatás, restaurálás, javadalmazás, fűtőanyag - nem voltak fordíthatók.) Az ominózus 1925-ös, majd az 193 l-es télen újra bezárás fenyegetett a fűtőanyag hiánya miatt. 9 7 A költségvetési pénzek és az azokon felüli kormányzati hitelek mellett nagy szerepe volt az ebben a korszakban még működő nagyobb társadalmi szerepvállalásnak, amely nem mást, mint a főúri osztály és a nagypolgárság alkalmanként nyújtott segítségét jelentette. Utóbbi azonban általában nem a működés zavarait (fűtőanyaghiány, felszerelések stb.), hanem a „látványosabb", népszerűséget, társadalmi elismerést adó műtárgyvásárlást, kiállításrendezést, ásatásokat részesítette előnyben. Ilyen mecénási tevékenységet vállalt fel a Magyar Nemzeti Múzeum Baráti Egyesülete, mely kb. 300-350 arisztokratát és nagypolgárt tudhatott soraiban. Az 1926-ban alakult (elnöke gr. Széchenyi Bertalan) 9 8 egyesület összefogta a Múzeumot amúgy is támogató erőket, a cseppenként kevesebb hatást elérő segítséget összpontosítva, alapszabályzatuk szerint pontosan behatárolt célterületekre tudták folyósítani. Szerepük fontosságát az mutatja a legjobban, hogy 1926-1933 között több mint 100 000 pengőt gyűjtöttek össze és fordítottak a Nemzeti Múzeumra. Ez az összeg a Múzeum tudományos gyűjtésre fordítható éves keretének kétszerese volt. (A múzeum ekkori éves átlagköltségvetése 210 000 pengő, ebből tudományos beszerzésekre fordítható 48 760 pengő. Az Egyesület célterülete a gyarapítás, ásatás, kutatóút, kutatás, tudományos javadalmak kiegészítése, ösztöndíjak, kiadványok, kiállítások, előadások, kongresszusok finanszírozása volt. Nem segítették a közigazgatási, berendezési, fenntartási kiadásokat.) 9 9 A nem szervezett mecénási tevékenységet három csoportra oszthatjuk: 1. Magánszemély birtokában lévő műtárgyak, gyűjtemények átadása (ilyen volt például a Todoreszku és az Apponyi könyvtárak, Benczúr Gyuláné könyvgyűjteménye). 2. Magánszemély vásárolta műtárgy a Múzeum részére (Gabriel Wells - Weisz Gábor magyar származású New York-i irodalmár egy Corvinát vásárolt azzal a céllal, hogy az visszajusson Magyarországra). 10 0 A Múzeum tisztában volt a társadalom által nyújtott adomá nyozások jelentőségével, s megfigyelhető, hogy főként Hóman főigazgatósága idején jól kihasználta ennek lehetőségét. A Múzeum kiadványai és a korabeli sajtóban erről megjelenő cikkek sokszor észrevehetően propagandacélokat is szolgáltak, illetve - mintegy kompenzálásul - mindig kiemelték a támogatókat. 10 1 63
