Folia historica 22

I. Tanulmányok - Szelke László: A „fekete-sárga Szegfű" - Szekfű Gyula és a Rákóczi mozgalom.

apologiája lenni; hiszen arra ők egyáltalában nem szorulnak rá, s ha rászorulnának, akkor is legkevésbbé e sorok Írójának a tollából. Azért emiitettem az apologiát, mert a „közvélemény" túlon-túl hangos szava ana kényszeritette a tudomány embereit, hogy „védekezzenek a nagyhangú, erőszakos ignoránsok és a félrevezetett jóhiszemű dilettánsok támadásai ellen." Politikai életünknek, mely az elvek nemes küzdelmének magas niveaujáról az egyének hajhászásába sülyedt le, egyik korcsszülötte volt ez a hajsza is. Nem megdöbbentő jelenség-e az, amikor épen az olyan munkát, amely pártatlan, objektiv igazság kutatásnak a gyümölcse, a pártpolitikai tendencia teremtvényévé alacsonyítják, s egyben hazaárulónak bélyegzik meg. Hol vagyunk azoktól az időktől, amikor két hatalmas politikai ellenfél harcában egyik a másikat a „legnagyobb magyar" névvel becsülte és tisztelte meg. Ma - úgy látszik a politikában nincsenek ellenfelek, hanem csak ellenségek. Ellenségek, akik a másokra erőszakosan kent hazaárulás vádjával akarják saját népszerűségüket megerősíteni, s a mások gyalázásával akarják saját maguk tisztaságát ragyogtatni. Az eszköz, bizonyos, hogy sokszor eredményes. Mert különösen a tömeg előtt mi sem teszi az embert népszerűbbé, mint ha valakinek a fejére a hazaárulás vádját zughatja. De vájjon férfias tett-e ez? Aki az igazságnak s a valódi erkölcsi erőnek a tudatával s bírásával megy a küzdelembe, az mindig és minden körülmények között saját erkölcsi erejére támaszkodik, mint megdönthetetlen fundamentumra; az ilyen ember saját tisztaságát nem az ellenfél bepiszkított alakja mellett akarja ragyogtatni, mert az a meggyőződése, hogy férfíatlan s lovagiatlan eljáráa sz, ha az ember a béna gyámoltalan mellett fitogtatja saját erejét. Az ilyen relatióban még a közepes is rendkívülinek látszhatik. Az ilyen módon való érvényesülést az igazi férfi nem keresi még akkor sem, ha az ellenfél tényleg piszkos existencia. Hát még mennyire undorodik az olyan eszköztől, amellyel saját érvényesülésérc ellenfelének különben szeplőtlen egyéniségét piszkolja be! Az ilyen eszközök alkalmazását vagy az erkölcsi erő hiánya, vagy a rövidlátás, vagy a kettő együtt teremti meg. A mi közéletünkben annyiszor ismétlődő hazaárulás vádját legtöbbször a rövidlátás teremtette meg. Széchenyi hazaáruló lett, mert meg merte írni a Hitelt. így lett a legnagyobb magyar - hazaáruló. Deákra is hányszor zúgták rá e titulust! így lett a haza bölcse hazaáruló. Gyulai Pál fölött is hogy dörgött az átok, mert magasztalni merészelte az utolsó nagy magyar hadvezért. így lett a legszittyább magyar - hazaáruló. S ha e nagyok nagyjaiba belémárt az elvakult fanatizmus, mennyivel inkább kikezdhette az a kisebbeket, sőt kicsinyeket is! Ez a rövidlátás rontott neki az eddig csak szakemberek előtt ismert Szekfünek is. Azok pedig, akik nekidühödve pereat-ot kiáltanak feléje ismét csak arról tesznek bizonyságot, hogy mire képes ez a rövidlátás, mely az ő főhibájuk. Hiányzik belőlük a történeti érzék, amely pedig nélkülözhetetlen kelléke minden történeti munka olvasásának, minden történeti egyéniség s esemény megitélhetésének. Történeti érzék nélkül még az Énekek énekének gyönyörű poézisa is - pomografia. Talán azt gondolják e nekitüzesedett fanatikusok, hogy a mi nagyjaink és eleink nem húsból és vérből való emberek voltak; hogy pl. a honfoglaló Árpád s környezete a valóságban is olyan volt, mint ahogyan a halhatatlan művész keze nem kis anachronismussal vászonra idealizálta? Hogy is mondja Lucifer Ádám-Tankrédnek? A kor folyam, mely visz vagy elmerit, Úszója s nem vezére az egyén. Kiket nagyoknak mond a krónika Mind az ki hat, megérté századát. De nem szülé az új fogalmakat. 38