Folia historica 22

III. Kiállítás és könyvismertetés - R. Várkonyi Ágnes: Bocskai-szabadságharc négyszázadik évfordulójára rendezett emlékkiállítás megnyitóján

„Az SZÉP SZABADSÁGRA, MAGYARSÁG JAVÁRA." Elhangzott, némileg rövidebben 2004. október 15-én, A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM BOCSKAI-SZABADSÁGHARC NÉGYSZÁZADIK ÉVFORDULÓJÁRA RENDEZETT EMLÉKKIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJÁN Főigazgató Úr! Hölgyeim És Uraim! Kedves kollégák, Kedves barátaim! Pontosan négyszázötven évvel ezelőtt, hogy ebben a konferenciákkal zsúfolt időben ma ilyen szép számmal a kiállítás megnyitására összegyűltünk, 1604. október 15-én mintegy hatezer rosszul felfegyverzett magyar hajdú megtámadta a felső-magyarországi császári főparancsnok, Giovanni Giacomo Barbiani di Belgiojoso generális előhadát. A támadás Bocskai István váradi kapitány új politikájában az első látványos sikert hozta meg. Sikert, mert a kis hadi győzelem következményei alig felmérhetők. Megszakadtak a csődbe fulladó politikai kísérletek és elkezdődött az új. Mi vol ez az új? Ismerjük a hagyományos magyarázatot. A több, mint egy évtizede a török ellen nagy reményekkel indult nemzetközi háború, de és ne féljünk leszögezni - immáron elvesztett háború, helyi állóháborúvá silányult színtere lett az ország. 1603-ban Buda harmadik ostroma is kudarcba fulladt és ez az év az általános válság esztendeje. Nem függetlenül az egész Európát sújtó krízistől, de a közép-európai viszonyokkal jól körülhatárolhatóan. A Habsburg-birodalomban dinasztikus válság bontakozott ki. Rudolf császár létrehozta Prágában Közép-Európa páratlan tudományos és művészeti központját, de a kormányzásra, a realitások felmérésére képtelennek bizonyult. A dinasztián belül Mátyás főherceg kívánja átvenni a hatalmat, de hiányzik hozzá az erő. Küszöbön a prágai Castelli és Werthcmann bankház csődje, a kiürült birodalmi kincstáron nem segít gróf Illésházy és mások koncepciós perekkel elkobzott vagyona. A Királyságban a pozsonyi országgyűlés törvényei közé a király utólag betold a protestánsok üldözését igazoló törvénycikket, s a kortársi híradások a senki földjévé lett ország viszonyairól tudósítanak: fegyverrel elfoglalt templomok, üldözött protestánsok, szétszórt gyülekezetek, kifosztott városok, pusztuló vármegyék, egymásnak ugrasztott felekezetek, rablásra kényszeritett, éhségtől őrült katonák, menekülő falvak, tehetetlen parancsnokok. Erdély válságát a fejedelmi hatalom összeomlása után a kortárs írók a császári biztosok és Basta generális uralmában, a kolozsvári országgyűlésen végrehajtott vérengzésében és hatalmas hadisarcában látták apokaliptikus méretűnek. A hosszú török háborúban kegyetlenül megtizedelt népesség, a falvak, a városok, főurak, vármegyék, várkapitányok és hajdúcsapatok vívták önvédelmi harcaikat. 1604 elején, amikor Bocskai István a prágai „tisztességes fogságból" hazakerült, szűkebb pátriájában a Partiumban, miként a Királyi Magyarorszagon és az Erdélyi Fejedelemségben is polgárháborús viszonyok uralkodtak. Az eseményekről a történelemkönyvek rendre beszámolnak: a hajdúfelkeléssel indult vállalkozást országos megmozdulás követte. Megnyitotta kapuit Debrecen, Kassa, Eperjes, Lőcse és átadták kulcsaikat a bányavárosok. Csatlakoztak a várak magyar őrségei, a felsőmagyarországi vármegyék, és a főúri elit tekintélyes tagjai: Rákóczi Zsigmond, Homonnai Drugeth Bálint, a gazdag Mágócsy Ferenc, és hazajött a fejvesztés elől Lengyelországba menekült Illésházy István. A Királyság nagy része Bocskai hatalma alá került. Miután visszaadta a székelyek szabadságát, csatlakozott Erdély, a marosszerdai országgyűlés Erdély fejedelmévé, a szerencsi országgyűlés Magyarország fejedelmévé választja. Szövetséget köt a moldvai és a havasalfdldei vajdákkal, a török portával, kiáltványban fordul a keresztény 385