Folia historica 21

I. Tanulmányok - Orgona Angelika: Jan Zygmunt. János Zsigmond lengyelországi udvara

asszonyok. Izabella és tanácsadói köre az ilyen eseményeket is felhasználta arra, hogy prezentálja: János Zsigmond király, aki egyszer uralkodni fog. János Zsigmond, Izabella és a kíséret február 9-én érkezett meg Krakkóba. Castaldo egészen a lengyel határig kísérte őket. A krakkói tanács nagy ünnepélyességgel fogadta az érkezőket. Egy hetet pihentek Izabella hajdani otthonában, a waweli palotában. 5 9 Következő pihenőhelyük Krzepice volt, ahol János Zsigmond nagybátyja, Zsigmond Ágost lengyel király látogatta meg őket. A 32 éves uralkodónak még nem született gyer­meke, pedig ebben az időben már harmadik házasságát tervezte. Ezúttal Habsburg Katalin volt a kiszemelt menyasszony, első felesége nővére, 6 0 tehát fontos volt számára a Habsbur­gokkal való jó viszony fenntartása. Ezért a szerződés végrehajtása mellett foglalt állást. Zsigmond Ágost számára mindaddig, míg nem születik utódja, János Zsigmond volt az örökösjelölt, ezért fokozott figyelemmel kísérte sorsát. Már első találkozásukkor, Krzepicében gondoskodott arról is, hogy egy jó nevelő vegye kezébe unokaöccse oktatását. Albertus Novicampianust, a kiváló lengyel humanistát szemelte ki arra, hogy János Zsig­mondot humanista műveltséggel vértezze fel. Oppelnben Oppelnbe érve a királyné és fia még rosszabbnak találták a körülményeket, mint ahogy azt Loboczky lefestette. Március 20-án kelt Izabella Ferdinándhoz szóló panaszos levele, mely­hez János Zsigmond sorait is mellékelte a királyné. A királyfi arra kéri a királyt, hogy igyekezzék ügyüket előmozdítani. 6 1 A szűkös viszonyok között Izabella nem válogatott az eszközökben, hogy biztosítsa az anyagiakat. A birtokokon könyörtelenül kivágatta az erdőket, hogy pénzt teremtsen belőlük. A templomi kincsekhez is hozzányúlt. 6 2 De 1556 elején, amikor szinte biztos volt már, hogy Erdélybe visszatérhetnek, hogy mindezeket feledtesse a lakossággal, privilégiumot adott Op­peln városának. 6 3 János Zsigmond címeihez a birtokok átadása óta az „Oppeln és Ratibor hercege" titulus járult. Izabella pedig, mint gyám („tutrix") írta alá az okleveleket fia nevében. 6 4 János Zsig­mond oppelni hercegsége alatt több jószágkormányzó váltotta egymást: Georg Hausert előléptetése után Haus von Redern auf Hintzendorf, majd Paul Twardowa von Twardorff auf Przedboraw, utána Kristoff Warkotsch von Nobschütz auf Schwesterwitz következett. 65 1556-ban Zirowsky János az oppelni kapitány. 6 6 Egy 1554. évi lengyel nyelvű nyugta szerint Izabella oppelni alkancellárja Jan Wolff volt. 6 7 János Zsigmond és Izabella nem sokáig maradt a kapott hercegségekben, de még távozásuk előtt körutazást tettek birtokaikon. Ellátogattak Münsterbergbe és Frankensteinbe, azokra a birtokokra, melyeket maga Izabella kapott jegyajándéka kárpótlásáként. Április 9­én Frankensteinbe érkeztek, ahol Münsterberg és Frankenstein rendjei letették a hűségesküt. 6 8 Hazafelé megpihentek Kamentz apátságában, itt ebédre is vendégül látták őket. A másnap reggeli istentisztelet után Neyssbe vonultak, majd visszaérkeztek Op­pelnbe. 6 9 1552. április 26-án már újra Lengyelországban voltak 7 0 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom