Folia historica 20

I. Tanulmányok - Hermann Róbert: Szekfű Gyula és Csalókay Jenő a Görgei-kérdésről

Mind Szekfü, mind Gyalókay foglalkozott a Görgei-kérdéssel. Szekfü az 1918-as összeomlás után az 1849-es példát idézte: „ 1849-ben a nemzet Görgeyt kereste bűnbaknak a katasztrófáért, melyet saját maga okozott. Most mi a saját bűneinket: hogy nem volt kormányzás, hogy nem volt hadvezetés, hogy nem volt tisztesség, hogy a háború éveit mindenki gazdagodásra használta, hogy egyszóval morál nélkül harcoltunk - mindezt a bűnt egyszerűen a németek nyakába fogjuk sózni. Mindennek oka lesz a német birodalommal kötött szövetség". 1920. elején egy háromkötetes munkát tervezett, Magyar Tragédiák címmel; az I. kötet a Wesselényi-összeesküvés, a II. a Thököly-kor történetét tárgyalta volna; a III. kötet pedig Görgei és Kossuth 1848-49-es viszonyát tárta volna fel. „A Görgey-kötet teljesen új anyag volna, a most megnyitott levéltárból [ti. a Haus-, Hof und Staatsarchivból H. R.] a honvédelmi bizottmánynak és a Kossuth féle kormányzóság elnöki osztályáéból. Görgey-Kossuth párbajban ez utóbbi képviselte a magyarság faji tulajdonait, ezért bukott el Görgey, de ezért bukott el a magyar ügy is " - írta kiadójának, Dick Manónak. A kötetből - sajnos - nem lett semmi; a bécsi levéltáraknak a Kossuth-Görgei-viszonyra vonatkozó anyagát nem Szekfü, hanem egy autodidakta történész, Steier Lajos dolgozta fel négy kötetben. Steier tette közzé Beniczky Lajos bányavidéki kormánybiztos és honvéd alezredes emlékiratait is a szabadságharcról és a szlovák mozgalomról. E kötet megjelenése adta Szekfü számára az ürügyet ahhoz, hogy a Napkelet című folyóirat hasábjain elmélkedjen „Negyvennyolcas történetünk mai állásá"-ról. Szekfü úgy vélte, a magyar történetírásnak komoly adósságai vannak 1848-49 történetének feldolgozásában. Szerinte ennek legfőbb oka az, hogy Péterfy Jenőt idézve — „a nemzet ma is alá van vetve a forradalmi pszichológia hagyományainak, melyek az egész rendkívül komplikált 48-as processzust a Jó és Rossz, az Angyal és Mefisztó, Kossuth és Görgey egyéni, személyes harcává egyszerűsítették ". Szekfü szerint 1867. után ,.a Görgey-Kossuth ellentét a végsőkig kiélezve élt és uralkodott, mi sem volt könnyebben előrelátható, mint hogy a komoly kutató feltétlenül kénytelen lesz némi fényt juttatni Görgeynek, s ezzel egyúttal némi árnyat borítani Kossuth glóriájára. Nem vehetjük rossz néven kutatóinktól, hogy egyiknek sem volt kedve Görgey kálváriáját, Görgey dicsősége nélkül, néhány nyomtatott ív kedvéért elszenvedni, senki sem ugrott be, fejest, tudománya csillogó vértezetében a Jó és Gonosz közt megnyílt tátongó űrbe". Szekfü szerint ,,Görgey katona volt, nem politikus, és csak akkor politizált, mikor erre a hadsereg együtt tartása érdekében szükség volt". Szekfü szerint ez indokolta a váci nyilatkozat (1849. január 5.) kiadását is. Az 1849. téli hadjárat időszakában „a Görgey-Kossuth ellentét... kívülről nézve még nem egyéb, mint az inkább polgári összetételű központi vezetés és a tisztán katonai szempontokat névű fővezérnek éppen nem szokatlan, majd minden hadjáratban megfigyelhető ellentéte". Szekfü úgy véli, Görgei akkor követett el hibát, amikor „Nem használta fel a győztes hadvezér hatalmát arra, hogy a kormányra befolyást gyakorolva, annak a hadsereg szempontjából káros tényeit csírájukban elfojtsa. О csak akkor lépett fel, mikor egy-egy kormányrendelkezés készen volt, s csak ekkor, a fait accfompli után követelte annak visszavonását, jóvátételét, amibe viszont Kossuth nem mehetett belé, a kormány tekintélyének veszedelme, megaláztatása nélkül". Ilyen volt például Dembinski fővezéri kineveztetése vagy a trónfosztás és a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadtatása. Amikor pedig 1849 nyarán ,, Görgey végre kénytelen kilépni a politika, az alkudozás terére, minden késő már, és ahová bizalommal fordul, az oroszoknál, nincs elég erő és akarat a jóhiszemű ígéretek beváltására". A „Magyar Történet" V. kötetében Szekfü az 1848. október 30-i schwechati csatavesztés utántól számítja a Kossuth-Görgei ellentét kifejlődését, „amikor is Görgeyről hamarosan kiderült, hagy egyrészt semmi érzéke nincs azon retorika iránt, mely nagy eszmék emlegetésével a kis praktikus követelményeket elmellőzte, másrészt pedig, hogy ő maga kérlelhetetlen világossággal tudta a helyzetek árnyait, a bajokat és hiányokat kör40