Folia historica 20

I. Tanulmányok - Hermann Róbert: Szekfű Gyula és Csalókay Jenő a Görgei-kérdésről

Hermann Róbert Szekfű Gyula és Gyalókay Jenő a Görgei-kérdésről Görgei Artúr tábornokot, a 19. század legnagyobb magyar hadvezérét rövid közéleti pályával és hosszú élettel áldotta-verte meg a sors. A 180 éve, 1818. január 30-án a Szepes megyei Toporcon született Görgei tényleges pályafutása 1848 júniustól 1849 augusztusig, alig több mint egy évig tartott. Előtte csupán egy köznemesi család sarja, császári-királyi főhadnagy majd kémikus-asszisztens volt. Az ismeretlenségből 1848 őszére már a magyarországi, 1849 tavaszára-nyarára egészen az európai hírnévig sikerült verekednie magát; hogy aztán 1849. augusztus 13., a világosi fegyverletétel után e hírnévből hirhedtség legyen, s hogy egészen 1916. május 21-én bekövetkezett haláláig képtelen legyen megszabadulni a nevéhez bélyegként tapadó „áruló" minősítéstől. A Görgei-kérdésről az elmúlt, közel másfél évszázadban rengeteget írtak politikusok, katonák, történészek, publicisták és szépírók; azonban с munkák többsége nemigen vitt közelebb a nemlétező rejtély megoldásához. Az alapkérdés lényegében ez: őszintén, félszívvel vagy tettetve szolgálta-e Görgei Artúr 1848-49-ben a magyar önállóság, majd a függetlenség ügyét; elő- vagy hátramozdítója volt-e annak a szabadságharcnak, amelyben egy ideig a legfőbb katonai hatalmat is a kezében tartotta; a világosi fegyverletétel kényszerű vagy törvényszerű befejezése volt-e tündöklő katonai karrierjének? Az 1849 után terjesztett, s a kiegyezés után is többször felmelegített árulási vádat a vádló fél soha nem tudta bizonyítani, s a tudományos kutatás már a múlt század végén lényegében megcáfolta azt. Az 1948. után aktuálpolitikai okokból felelevenített, osztályharcos vörös szósszal leöntött, gazdag áltudományos apparátussal bizonyított újabb árulási konstrukció pedig éppen a tudományos hipotézisek alapvető elemeinek, a tényeknek volt igencsak híjával. Tévedés ne essék, nem kívánjuk azt mondani, hogy Görgei volt 1848-49 magyar Grál-lovagja, akinek csupán a hibátlansága volt a hibája; de véleményünk szerint az adott helyzetben nem követett el megbocsáthatatlan hibákat és mulasztásokat, s a kétszeres túlerő ismeretében őt felelőssé tenni a szabadságharc vereségéért nemcsak igazságtalan, de logikátlan eljárás is volt és marad.

1 Az itt következő két levél szerzőit nem kell különösebben bemutatni a magyar történelem iránt érdeklődőknek. Szekfű Cyula, a két világháború közötti magyar történetírás egyik legkiemelkedőbb alakja, vitatott és vitatható politikatörténeti munkák és aprólékos pontossággal kidolgozott monográfiák szerzője. Gyalókay Jenő ezredes nevét a hadtörténelem iránt érdeklődők ismerik inkább. 1874. április 28-án, Nagyváradon született. Apja, Gyalókay Lajos vezérkari százados volt Bem tábornok mellett 1849-ben; visszaemlékezése mindmáig értékes forrás az 1849. július 31-i segesvári ütközet és Petőfi utolsó óráinak történetéhez. Az ifjú Gyalókay Jenőt ez a családi „örökség" indította arra, hogy előbb az 1848-49-es szabadságharc, majd pedig a magyar hadtörténelem egészének kutatója legyen. 1893-tól a cs. és kir. hadsereg, majd a magyar királyi honvédség tisztje volt; 1927-ben tüzér ezredesként helyezték nyugállományba. 1923-tól a Hadtörténelmi Közlemények szerkesztője volt; a Magyar Tudományos Akadémia 1926-ban választotta levelező, 1936-ban rendes tagjává. Legtöbb tanulmányát az 1848-49-es szabadságharc erdélyi eseményeiről írta; de foglalkozott várépítészet-történettel csakúgy, mint a napoleoni háborúk magyar nemesi felkeléseinek történetével, s az ő nevéhez fűződik mindmáig a legjobb tanulmány az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatáról is. 1945. március 10-én Budapesten érte a halál; hagyatéka a Magyar Országos Levéltárban található.

2 39