Folia historica 19

IV. Szemle - kiállítás, könyvismertetés - Kovács S. Tibor: Nagy Szulejmán szultán és kora (kiállítás ism.)

Nagy Szulejmán szultán és kora Budavári Palota „A" épület 1994. szeptember 7-1995. január 8. Budapest, 1994. 241. p. 136. színes fotó (magyar és török, illtve angol nyelven) Kiállítási vezető; szerkesztette: Garam Éva. A kötetet összeállította, a bevezető tanulmányt írta: Gerelyes Ibolya. A Magyarországon kiállított műtárgyakat a török fél a világ több városában már bemutatta, amelyekhez látványos kiállítási vezetők készültek. A mostani bemutató megnyitásához képest pontosan száz éve vetődött fel, hogy a magyar nemzet ezeréves fennállását megörökítő kiállításon török műkincseket is bemutassanak. 1894-ben és a rákövetkező évben Szendrei János történész, valamint a világhírű orientalista, Vámbéri Ármin utazott ki Konstantinápolyba. Abdul Hamid szultán és Dzsevad pasa nagyvezér felfogása szerint a török szultánokat a keresztény magyar uralkodókkal egyenrangúan kell bemutatni. A fentiek érdekében Abdul Hamid hajlandó lett volna kincstárának legbecsesebb darabjait Budapestre szállíttatni. Az ügy fontossága miatt még I. Ferenc József is felkereste a török uralkodót. Ám az 1896-os országos kiállításon végül csak 42 közepes színvonalú oszmán-török fegyvert mutattak be a nagyközönségnek, mert - itt Szendrei Jánost idézzük - „A török hatóságok huzavonája, a mi kormányunk késedelmessége és a magyar átok, a kiállítási vezetőség körében fellépett irigykedés és áskálódás megbuktatták az egészet." így csaknem száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az egykori szultáni kincsek hazánkba is eljussanak. A műtárgyak döntő többsége három török múzeumból származik: Topkapu Szeráj Múzeum, Török és Iszlám Régiségek Múzeuma, valamint az Isztambuli Régészeti Múzeum. A kiállítás még három fővárosi és öt vidéki magyar múzeum XVI. századi török anyagát is bemutatta, amit nagyon fontosnak tartunk, hiszen számos műtárgyat itt publikáltak először. A kiállított műkincsek igen változatosak: ötvöstárgyak, fegyverek, kerámiák, textilek, miniatúrák, szőnyegek és csempék. Ez a sokszínűség jól megmutatkozik a vezetőben is, amelyben 163 műtárgyat írt le 15 török és 10 magyar kutató lényegretörő tömörséggel, megfelelő hivatkozással alátámasztva. A leírásokhoz kapcsolódó színes fotók kitűnőek, ez azonban önmagában kevés lenne, mert számos munka színes felvételeit a nyomdai kivitelezés elrontotta. Itt szerencsére ez nem történt meg, ami a debreceni Alföldi Nyomda munkáját dicséri. Reméljük, hogy a későbbiekben a Magyar Nemzeti Múzeum által rendezett kiállításokhoz is hasonló színvonalú és kivitelű kiállításvezetők készülnek. A bevezető tanulmány - Gerelyes Ibolya munkája - fontos része a kötetnek, amely két egységre tagolódik: a szultáni szeráj művészetének bemutatására, valamint a magyarországi oszmán művészet ismertetésére. Az előbbi rész Szulejmán szultán életének főbb eseményeit mondja el, többek között azt, hogy az ifjú uralkodójelölt ötvösséget is tanult. A szultáni műhelyek bemutatása közben válik világossá, hogy az oszmán művészet nagyban támaszkodott a közép-ázsiai Timurida és a perzsa Szafavida hagyományokra és az általuk közvettett néhány kínai hatásra is. Erre legszemléletesebb példa a katalógus 91. oldalán bemutatott gyermekkaftán ún. csintamániamotívuma, azaz a három pont, amely Buddhára, tanára és a Gyülekezetre utal. Véleményünk szerint a fentieken kívül fontos szerepe volt még az iszlám reneszánsz, vagyis az egyiptomi Mameluk-dinasztia művészetének az isztambuli központi műhelyben. A Nakkashane címszó alatt ismertetett alfejezet a török művészet öt fontos díszítőstílusának történetét tárja elénk, majd az ötvöstárgyak, fegyverek, bútorok, textilek és kerámia fejlődését követhetjük nyo241