Folia historica 18
I. Tanulmányok, közlemények - Péter Katalin: A haza és a nemzet fogalma az ország három részre hullott állapotában
ger és Lackner könyveit a Szent Koronáról. Igaz, ezeket nem magyarul írták, de a Dávid Ferenchez és Heltai Gáspárhoz hasonló, ha nem is velük azonos színvonalú, magyarul alkotó nem magyar értelmiségiek a századfordulón is voltak. így tevékenykedett például Zvonarics Imre és Zvonarics György, akiknek szlovák volt az anyanyelvük. A nem magyar anyanyelvűek befogadtatása tehát a századfordulón is a további kutatásra váró problémák között maradt. Minthogy pedig a harmadiknak kiemelt időegységben ugyanaz a helyzet, nem fogom újra leírni. Úgy látszik - szorosan a nemzettudatnál maradva - ennek a problémának kellene a jövőbeni vizsgálatok középpontjába kerülnie. 3. A harmadik időegységről, az 1671 és 1686 közötti évekről voltaképpen elég lenne annyit leírni, hogy a nemzettudaton kívül minden megváltozott. Az összetartozás tudatát korábban éltető tények - egy híján - eltűntek. Ez az egy az uraknak, királyságbelieknek és a fejedelmek uralma alatt élőknek a hódoltságban egyaránt fennmaradt behatolási lehetősége. A többi elenyészett. így az előző század végén felemelkedett Thököly családon és a Wesselényieken kívül talán már egyetlen főrangú famíliának sem voltak Erdélyben rokonai. Itt lehet az egyik oka annak, hogy Wesselényi Pál, majd Thököly Imre az 1671 után indult, Erdélyre támaszkodó mozgalmakban olyan nagy szerepet kapott. Aztán a politikusok éppen úgy nem alkottak ebben az időszakban egységes együttest, ahogyan már a századfordulón sem tették. Most azonban szervezettnek nevezhető átállások sem történtek. Kétségbeesett menekülés volt, mint Thökölyé vagy a bujdosóké. Később pedig sokan meghajoltak a király hívei közül a kurucok fegyverei előtt. Akkor azonban a harmadik tényező, a török már közvetlenül lépett be a hódoltságon kívüli magyarországi politikába. A közvetlenségen ebben az összefüggésben, a korábbi viszonnyal szembenállítva, azt értem, hogy míg előzőleg a Porta a fejedelemségen vagy a fejedelmek személyén keresztül gyakorolt politikai befolyást, most teljes nyíltsággal kellett a kapcsolatot vállalni. Vagyis: a Bocskai vagy Bethlen mellé állt királyságbeli politikusoknak még eszük ágába sem jutott Konstantinápolyban önállóan fellépni. Ha odamentek, mint a fejedelmek követei jelentek meg. Most - az 1671 utáni időszakban - Apafi Mihály esetleg beajánlotta őket, de a bujdosók maguk tárgyaltak. Ahogy egyszer, 1677 szeptemberében leírták: „ az mi kegyelmes urunk őnagysága kegyelmessége által az Fényes Portát sok ízben megtalálván, onnan mentül hamarébb való megsegítésünknek jó reménsége alatt mennyi keserves nyomorúságot s alkalmatlanságokat szenvedtünk légyen, csak az egy Isten kimondhatója..." 3 4 Ezzel a közvetlenül kiépített kapcsolattal a magyarországi politikai helyzet alapvetően megváltozott. És a törökhöz fűződő viszonyban az ország három részre hullásának bizonyos tudati következményei láthatóak, de a nemzetről és a hazáról élő képzeteket kevéssé befolyásolták. Az erdélyi fejedelem közvetítése nélkül vállalt török kapcsolat - a hazáról alkotott képzeteket nézve - csak a fogalomba sűrített aggódó érzelmek felfokozott voltát mutatja. Mert a kortársak állandóan a haza kétségbeejtő állapotára hivatkozva magyarázták a török oldalán a keresztény király ellen folyó mozgalmukat. Nem régen még „örök ellenség", „a pogány" volt; most ilyen nevekkel már nem illethették. „Hatalmas nemzet" a bujdosóknál a török szinonimája. A magyarázkodás azonban a régi érzelmek folyamatosságáról beszél. A hazáért tették túl magukat a török iránti ellenszenven, állítják a mozgalmak résztvevői igen sokszor. „... az nagy, kimondhatatlan nyomorúság e kéntelenség miatt az Fényes Porta szárnyai alá kelletvén folyamodnunk" - írták 1676ban. 3 5 És Thököly Imre - már fejedelemként - ugyancsak az elviselhetetlenül kény25
