Folia historica 15
Körmöczi Katalin: Horvát Boldizsár íróasztala és az osztrák—magyar kiegyezés (Történeti — múzeológiai adalékok a kiegyezési törvények megalkotásához)
rendelet alkotásával az Asztalos János mozgalmával kapcsolatos állásfoglalásával, majd Böszörményi László elítéltetése ügyével kapcsolatban a hatalmat birtoklók képviseletében az 1867-tel létrehozott rendszer védelmét kell magára vállalnia. A kiegyezés megkötése pillanatától a liberális köznemesség, s így a Deák-párt is, a hatalom birtokába jutott. Ebből a pozícióból vállalni korábbi nézeteit és elveit lényegesen nehezebb volt, mint a kiegyezés előtt, olykor kivihetetlen. Deák és szorosabb elvbaráti köre, köztük Horvát is, igyekezett az elvhűség talaján a liberális, alkotmányos kormányzást megvalósítani. A közeg egyre nehezebbé tette ezt, hiszen a hatalom megőrzése a jobb és a baloldal támadásai közepette fontosabbá lett a haladó liberális reformpolitika következetes véghezvitelénél. E nehéz elvi és etikai problémával kellett szembenéznie a liberális nemesi tábornak, s megalkuvások sorát, köztük a sajátját is egyre nehezebben tudta elviselni a polgár Horvát Boldizsár. Az 187l-es lemondását Eötvös halálán, Andrássy birodalmi miniszteri pozícióba való távozásán túl ezek a tényezők is motiválták kétségtelenül. Sikerei félsikerek voltak, mert félbemaradt reformokká váltak a községekről és a törvényhatóságokról készített javaslatai is: „. . . aminek valódi okát utóbb Ghyczy Kálmán úgy magyarázta, hogy amíg a kormánynak féltenie kell az ellenzéktől a közjogi alapot, amelyen az ország jövője nyugszik, addig a rendszer erejét meghaladó feladat marad szerves átfogó reformműveket alkotni." 4 3 Horvát Boldizsár „Emléktöredékek köz- és magánéletemből" című emlékirataiban az 1868 márciusában hozott demokrata körök elleni minisztertanácsi határozat megszületésének történetét is megörökitette. írása nem nélkülözi a kedélyességet, s a rendelettel való azonosulást, sőt még annak vállalását sem, hogy személyes szerepet vállalt Deák Ferenc megnyerésében a rendelet kiadásához. „Nagy aggodalmat okozott a kormánynak 1868 elején a parlamenti pártok ama csoportja, a mely „szélsőbal" elnevezése alatt volt ismeretes s a mely akkor csak 13 főből állott, azzal a tervével, hogy országszerte demokrata-köröket létesít. E körök egymással szerves kapcsolatban hálózatként vonták volna be az országot, s hivatásuk lett volna a pártnak újabb híveket toborzani, az izgatást az országban állandóvá és folytonossá tenni, s az 1848-diki alkotmány visszaállításának és a demokratikus elvek terjesztésének czége alatt rendszeres hadjáratot indítani az alkotmány egyik kiegészítő alkatrészének, az 1867-diki kiegyezési törvényeknek megbuktatására. Aggodalmunkat növelte ama körülmény, hogy e mozgalomnak Kossuth is odakölcsönözte neve nimbusát. Helyzetünk igen kényessé, igen kritikussá vált. Egyrészről nem volt sem 94
