Folia historica 14
Körmöczi Katalin: Lakáspolitikai törekvések a fővárosban a két világháború között
Mindkét építkezés mintaszerű és eredményes volt, bár ütemét megszakította az I. világháború. Elszigetelt és egyedi jelenség maradt a fenti két akció, így természetszerűleg eredményei sem hozhattak megoldást a budapesti lakáshiány megszüntetésére. A világháború utolsó esztendejére kialakult helyzetben a lakásínség olyan kivételes méreteket öltött, hogy „...amennyire adatok rendelkezésünkre állanak, ehhez mérhető ínségállapot egyetlen európai városban eddig megközelítő méretekben sem mutatkozott" állítja Ferenczi Imre mint a lakáspolitikai program előkészítésére kiküldött albizottság előadója a Lakáspolitikai Bizottság ülésén 8. Az 1914-ben már az abszolút lakásínséghez közelálló viszonyok, - amelyeket ideig-óráig enyhített a bevonulások nagy száma — 1915-től tovább romlottak a menekültek, bevándorlók 9, a hivatalok és intézmények lakáslefoglalásai miatt. E kézzel fogható és szemmel látható tényéknél nem hatolt mélyebbre a kérdéskör összefüggéseinek, közgazdasági vonatkozásainak feltárásában a városi tanács szakértő hivatalnoka. Megtette azt viszont Varga Jenő szociáldemokrata közgazdász, s későbbi népbiztos és Kormányzótanácsi tag a Társadalomtudományi Társaságban tartott előadása során 1 0. Megállapítja, hogy a főváros egész népességét és lakásviszonyait vizsgálva javuló tendencia mutatkozik, de a számok félrevezetnek, ha nem vesszük külön vizsgálat alá az egyes osztályok, rétegek lakáshelyzetét. A lakásínség a szegényebb osztályok tagjait sújtja kizárólag. Az évtizedek óta fennálló lakásszükség 1 1 a ház- és lakbérek ugrásszerű emelkedéséhez, monopolisztikus alakulásához, telek- és házspekulációhoz vezetett. Kialakult az a helyzet, amikor már nem a házak termelői költsége és a verseny által kialakított átlagos profithányad, hanem a lakók jövedelmi viszonyai irányítják az elérhető lakbér magasságát 1 2 . A kialakult lakbérmonopólium mellett, s a rendelkezésre álló kölcsönök — alacsony bankkamatláb mellett — sem eredményezte a magántőke bekapcsolódását a bérlakások építésébe. Varga Jenő feltárja a látszólagos ellentmondás közgazdasági hátterét, hogy ugyanis még ilyen kedvező körülmények között sem tud átlagos profitot hozni a munkáslakások építésébe fektetett tőke, mivel az adórendszer helytelen, nem hat serkentőleg ebben az irányban, a kartellek felverték az építési költségeket, s mert a munkásosztály túl alacsony keresete a lakbérmonopólium kihasználását lehetetlenné teszi 1 3 . Varga Jenő a közgazdasági elemzést követően haladó, átgondolt lakáspolitikai programot vázol, amelyet felfoghatunk a Tanácsköztársaság lakáspolitikája fő tendenciájának előképeként is. Az építkezések fellendítése céljából az adórendszer módosítását javasolja az új épületek adómentességével és a magas telekértékadó bevezetésével. Az építkezési költségek csökkentésére az 69
