Folia historica 13
Simon V. Péter: Özönvíz előtti lények a Nemzeti Múzeum régiséggyűjteményében (1848 tavasza és a Nemzeti Múzeum - néhány pecsétnyomó ürügyén)
mielőbb Pestre, a Nemzeti Múzeumba, ahol ezen honfiúi ajánlat a lelkes Batthyány család örökös tanúja leend, Szombathelyről fognak át szállíttatni". 2 3 Jellaíic zsákmányává váltak-e a műtárgyszámba menő ágyúk, vagy a Pestre szállításukkal megbízott Zala és Vas megyei hatóságok kezén sikkadtak-e el a zavaros időkben, ma már kideríthetetlen. Tény, hogy sohasem érkeztek be a Nemzeti Múzeumba. Beérkeznek viszont Roth és Filippovic elfogott hadosztályának hadijelvényei. Néhány hónap múlva, 1849. január 21-én ugyan császári közegek jelentek meg, s a „régiségek nagy termében lévő zászlók közöl a lefegyverzett Roth generál seregétől elfoglalt s ide az országgyűlés által adatott 5 zászlót, mellyek császári színeket viseltek, félrerakták, hihetőleg, hogy nem sokára innen elvigyék" 2 4, egyebekben azonban vajmi kevés megpróbáltatásnak volt kitéve a múzeum. A magyar fővárost megszálló császári csapatok állítólag foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy kórház gyanánt hasznosítsák az üresen álló múzeumi termeket, ettől azonban éppúgy elálltak, mint a tavaszi hadjárat sikeres befejeztével visszatérő honvédhadsereg szállásmesterei. A Budavár visszafoglalásáért folytatott háromheti ostrom meglepő módon csak annyiban érinti a múzeumot, hogy a Pestet bombáztató Hentzi tábornok egyik eltévedt lövege a múzeum udvarába esett, s ott föl is robbant az igazgató lakása előtt. 2 5 Mátray mégis elégedetlen a viszonyokkal. Folyton panaszkodik. Ezt teszi az 1849. május 21-ét követő napokban is, holott naplójában maga is elismeri, hogy „győzelem s dicsőség napja volt ez a magyar hős seregek részére". A diadalünnepet így foglalja össze. „Estve a két város ki volt világítva. Botrányos volt, hogy az utcákon szerte az emberek lövöldöztek csaknem éjfélig; a gyermekek korosabbakkal egyesülve olly szállásoknál, mellyeknek lakói sem voltak, vagy éppen Pesten nem tartózkodtak, vagy bírói pecsét alatt zárva voltak, még a leégett házakban is, minthogy megvilágítva nem lehettek, a bombázástól megkímélt ablakokat kövekkel betörték, sőt még ollyakat is, hol éjfél után a gyertyák eloltattak." 2 6 A kedvetlenség érthető. A naplójegyzet szerzője aznap délelőtt minden órán azt várta, hogy mikor idézik tanúként, vagy éppen vádlottként a fővárosban maradt köztisztviselőket elszámoltató hadbíróság elé. Főnöke, Kubinyi Ágoston igazgató úr alig néhány órával előbb mentesült az elmarasztaló ítélet alól, amely Blaskovics Béla múzeumi írnok feljelentése nyomán fenyegette. 2 7 A vád tárgya természetszerűleg csak az ellenséggel való hallgatólagos, vagy nyílt együttműködés lehetett. Az igazgató és közvetlen munkatársai megúszták a kritikus helyzetet. Ha a forradalomnak voltak is áldozatai a múzeumban, semmiképpen sem ők voltak azok. A hadihelyzet kedve102"
