Folia historica 10
Basics Beatrix: A magyar történelemábrázolás problémái (1848—1867)
kifejezni. Mindez együttjárt a stílus megváltozásával; a sokalakos jeleneteken éppúgy, mint az egy-két szereplősökön a figurák nem voltak már aránytalanok, nem fabábuként viselkedtek a különböző pózokban, helyzetekben, akár Kiss Bálint, Kovács Mihály, vagy Orlai egyes képein. 8 0 A kifejezésmód megváltozásával a komponálásmód is átalakult. Ennek jele volt Székely Bertalan úgynevezett „gruppelmélete is, mely olyan komponálásmódot jelentett, aminél az egyes alakok együtt alkotnak önálló egészet, szoborszerűen zárt egységet. 8 1 Székely a komponálás legfontosabb szerepének a lényeg kiemelését tartotta, s ezt művei is igazolják. Ugyanezen törekvés mutatkozott meg Madarász Viktor képein is. Velük, és a „müncheniekkel 8 2 jelentek meg az új kompozíciós és stiláris elvek, a realizmus kiváló festészeti erdményei; tevékenységük árnyalása, erényeik és hibáik megvilágítása azonban már az 1867 utáni periódus művészetének elemzéséhez kívánkozik. Madarász Viktor „Zách Felichián"-ja egészen új módon próbálta meg kifejezni mondanivalóját. 8 3 Drámai érzelmeket közvetít, a gesztusok hevessége, a mimika eltúlzottsága nélkül; egy esemény előzményét és következményét sejteti, anélkül, hogy azt mellékjeleneteken bemutatná, mint korábban tették volna. Madarász Arany balladáját fölhasználva mutatja be a történteket. A fentieket még világosabban láthatjuk, ha képét összehasonlítjuk Orlai Petrich Soma azonos című festményeivel. Madarász két szereplővel hatásosabban fejezi ki ugyanazt, amihez Orlai egész tömegeket mozgatott meg. 8 4 Az előbbinél Zách Klára földre hulló, összetört alakja, szégyenében és kétségbeesésében lesütött szemei, egy lelkiállapot jelzéseivel mesélik el történetét. Apjának az ablakon beáradó fényben fölmagasodó egyszerre sértett és büszke, lázadó indulatú és elkeseredett alakja, kézmozdulata, leányára vetett pillantása mind azt sugallja, amit véghezvinni szándékozik. Orlai jelenete dramatizált, akár egy színpadi előadás élőképe. 8 5 Nyitott csarnok a helyszín, háttérben a visegrádi várral; ebédlőasztalnál ül a király, a királyné, gyermekeik és a főurak. A középpontban az éppen ledöfött alak holtteste választja el őket Zách Felicián, leánya és a főurak csoportjától. A tekintetet elsőként magára vonzó, lobogó hajú, ősz fejű, bosszúálló apa baljával a vádlón előremutató, dúlt tekintetű (illetve a másik változaton arcát eltakaró) leányát tartja, jobbjában levő kardjával pedig a királyi csoportra készül rárontani. A főurak mögöttük szintén kirántott karddal, vad tekintettel nyomulnak előre, a királyi családot megvédendő. A kifejezőeszközök tehát gyökeresen eltértek egymástól jelezték azt a különbséget, ami a két festő nemzedékét elválasztotta egymástól. Ezek a 61
