Folia historica 10

F. Dózsa Katalin: A női divat változása 1896-1914 között

Van de Velde-ék elveiből — legalábbis egyelőre úgy tűnik — semmi sem valósult meg, csupán néhány külsőséget vett át a divatot változatlanul uraló francia főváros, mint a csuklónál összefogott bő ujjat, a dekoratív anyagok és ornamentikák használatát és persze az uszályt. Az a paradox helyzet alakul ki, hogy az új, ésszerűséget és puritánságot hirdető divat se nem kényelmes, se nem egyszerű. A fűző nem a derekat, hanem a csípőt szorítja össze (érthető, hiszen néhány év alatt nem lett minden töltött galamb Miss Siddalhoz hasonló légies alak!) Az óriási kalapok a szó szoros értelmében mindennek a kerékkötői, s a nyáron is hordott magas nyak és az agyontupírozott frizura rendkívül egészségtelen. A női divat reformja tehát változatlanul időszerű. Igaz, a párizsi divattal egyidőben a lapok állandóan közölnek különböző elnevezésű (reformruha, empire divat stb.) mell alatt elvágott vagy egybeszabott, fűzőt nem igénylő modelleket. E törekvések központja hosszú ideig Berlin, sőt az egyik legnevezetesebb berlini divatház, a Hermann Gerson cég még van de Velde egyik harcostársát, Alfred Mohrbuttert is szerződteti reformruha részlege számára. Tervei közül több is megjelenik a Der Bazar nevű divatlapban.

8 Ezek a modellek azonban csak szűk körben terjednek — otthoni fogadóruhaként (tea-gown) jó alakú hölgyek számára, egészen fiatal lányok elsőbáli ruhájaként. Általában csak a nagyon szép és extravagáns nők viseleteként, különcködéseként tartják számon, esetleg a feministák túlzó ötleteinek egyikeként. Mégis, ez utóbbiból nő ki a szecessziós divatnak a lineáris stílussal rokonítható harmadik szakasza, amely ugyanakkor összemosódik egy erős neoempire illetve biedermeier hatással. Inspirálója egy zseniális divattervező művész, Paul Poiret, akinek a modern öltözködés szinte valamennyi újítását köszönhetjük a kötényruhától a nadrágviseletig. Poiret tulajdonképpen van de Veldeék elveit valósítja meg, létrehozva egy rendkívül dekoratív látványos divatot — amely ugyanakkor kis anyagigényű, viszonylag egyszerűen leutánozható szabású és kényelmes! — így minden réteg megtalálja benne a saját igényét kielégítő viseletet, a napjában 10-szer átöltöző luxushölgy és az irodába járó dolgozó nő is. A kalap még óriási, de a 10-es években megjelenik egy kis homlokba húzott forma és a hajbafűzött szalagdísz. A blúzok, kabátok ruhák vállnál bővek — japán vagy ragián ujjszabással. A ruha ampirosan mell alatt van vágva, fűző nincs, illetve nincs rá szükség (helyette a nők fogyókúrázni kezdenek!), a szoknyák vagy térdig bővülnek és onnan szűkek (bukj el szoknya) vagy sima szabásúak, kényelmesek. Mindkettő azonban rövidebb, sot térdig felhasí192