Folia historica 9
Temesváry Ferenc: Fejezetek a Magyar Fegyvergyár történetéből III.
érték felmérése nélkül. A keletkezett tényleges hiány kimutatására így nem került sor, hanem az ilyenkor gyakori transaktiókba fogott és felértékelést hajtott végre, amit 1928-ban, mintha mi sem történt volna leírtak. 33 1 1927-ben a m. kir. Kincstár nevében a Honvédelmi Minisztérium, másrészt a Fegyver- és Gépgyár Rt.között szerződés jött létre, hogy hat éven keresztül, 1927 és 1932 között évenként 400 darab 7/12 M. jelű géppuskát, illetve tartozékokat szállít a Fegyvergyár. 33 2 A megállapodások értelmében az első évi megrendelést mintegy 800 000 pengő értékre 1927. március 20-ig kellett megkapnia. A géppuskák és alkatrészeik árát részben koronában állapították meg, oly módon, hogy a béke árat 32 500-zal szorozták. 33 3 E szerződés megkötésekor a HM kilátásba helyezte, hogy folyamatosan 5000 db géppuskát kíván megrendelni, azzal a kikötéssel, hogy a típuson belül, illetve más hasonló fegyverre módosíthatja az eredeti elképzeléseket. Az előrejelzések szerint elsősorban nehéz-géppuska és golyószóró közbeiktatására lehetett a gyárnak számolnia. Függetlenül a variációktól a Fegyvergyár kötelezte magát, hogy olymódon rendezkedik be, hogy határidőre hiánytalanul tudjon szállítani és gondoskodik arról, hogy 1928. július 31-ig a 7/12 M.gpu. előállításához szükséges készülékeket, szerszámokat, idomszereket és különleges gépeket a gyártás rendelkezésére bocsátja. Bár a HM csak évi 400 darab géppuska átvételét igérte, de a szerződést csak abban az esetben volt hajlandó megkötni, ha a gyár kapacitása 500 darabra biztosított. Természetesen e mellett a HM kurtályokat és pisztolyokat, illetve más természetű fegyvereket és alkatrészeket is a korábbi szerződések értelmében gyártatott. Kikötötték még továbbá, hogy a Fegyvergyár köteles egy évi anyag szükségletet tárolni, s 1928 végére már ennek a helyzetnek megfelelően berendezkedni. A fegyverek alkatrészeinek előállításához ekkor még a külföldi gyárak készítményei is szóbajöttek. Erre vonatkozóan sem tettek azonban kivételt, ami természetes volt, hiszen 1927-ben a gyár még minden különösebb nehézség nélkül az import anyag birtokába tudott jutni. A problémát inkább a magyarországi gyárak és üzemek okozták, amelyek a határidőket a HM hazai beszerzésekhez nyújtott erkölcsi támogatása ellenére sem tartották be. Az indulásnál bizonyos segítséget jelentett, hogy a Minisztérium a saját kezelésében tárolt anyagot, amely megközelítőleg 1000 gpu. legyártására volt elegendő, 43 milliárd korona értékben átengedte a Fegyvergyárnak, azzal a feltétellel, hogy hat év alatt a szállított fegyverek árából egyenlő részletekben levonja. Természetesen az új géppark beszerzéséhez jelentős hitelt is fel kellett a FÉG-nek vennie. A HM hozzájárult 50 milliárd korona, azaz 4 millió pengő előleg felvételhez, amelyet a gyár 6 év alatt volt köteles visszafizetni. Hogy a .160