Folia historica 9
Temesváry Ferenc: Fejezetek a Magyar Fegyvergyár történetéből III.
HM érdekeltté tegye a Részvénytársaságot az átállásra, magára vállalta a felvett kölcsön kamatainak fizetését. Látható, hogy a Honvédelmi Minisztérium ellenőrizni kívánta a Fegyvergyárat, amely ekkor még bizonyos önállósággal természetesen rendelkezett. 33 4 így azzal az indokkal, hogy a nyersanyag beszerzésének ára ha legalább 15%-kal változik és ez az árakban realizálódik, kikötötte, hogy a HMnek joga van a könyvelési adatokba betekinteni. Fegyver- és Gépgyár Rt.-nak ekkor feltétlenül érdeke volt kiváló minőségben és pontosan szállítani. Ugyanis a szállítási kötelezettség elmulasztása esetén a gyár 400 000 pengő pönálét volt köteles fizetni és a „... HMnek joga van a szerződést, illetőleg megállapodást egyoldalúlag felbontottnak tekinteni és a részvénytársaságtól a nem teljesítésből, vagy a mulasztásból eredő kárának a megtérítését követelni." 33 5 A megállapodást a Fegyvergyár részéről Frommer, míg a HM részéről Csáky írta alá. Bár a szerződés végrehajtását tekintve voltak nézeteltérések a HM és a Fegyvergyár között, valójában a kapcsolatok megerősödése jellemzi a helyzetet 1933-ig. Ekkor tértek vissza az 1931. december 31-én lejárt, 5 évre kötött, és 1932. április 19-én újratárgyalt és kiegészített 27-es szerződésre, amit közös megegyezéssel felbontottak. 33 6 A HM 1933 januáijában belement abba, hogy a géppuska gyártáshoz biztosított, illetve szerződésileg tárolt anyagot egy meghatározott keretösszegig átvegye. 33 7 Ha az 1927-es szerződést nézzük egyértelműen látszik, hogy a HM nem lett volna köteles az alkatrészeket átvenni, hiszen az említett szerződés 3/e pontja alatt kikötötte, hogy a „Készen vásárolt anyag / teljes gpu. tartalékrész, / nem képezheti a leszállítás tárgyát". Hogy ezt mégis megtette nem az volt az oka, hogy az alkatrészekre a honvédségnek feltétlenül szüksége lett volna, hanem az, hogy a HM a kapcsolatok megőrzésére, sőt elmélyítésére törekedett, amely nyilvánvalóan egybeesett a közelebb remélt, de mégis későbben jelentkező, egyre konkrétabban megfogalmazott háborús koncepcióval. Ennek érdekében nemcsak az alkatrészeket vette át, hanem egyben kijelentette, hogy a „...7/12 M. és a 31 M. éles töltényre átalakított 7/12 M. gpu alkatrészekben ajövőben felmerülő teljes szükségletét — ezen készletből egyedül és kizárólag a Fegyver- és Gépgyár R.T.-nál fogja beszerezni." 33 8 Sőt a hadsereg Frommer pisztolyokban, 95 M., 95/31 M. puskákban, a 7/12 M. géppuskákban és természetesen a FÉG puskákban és alkatrészekben jelentkező igényének 80%-át a jövőben is a Fegyvergyámak biztosítja. A HM gondolt az új fegyverek bevezetésére is, jóllehet ezek még nem is voltak feltalálva, illetve rendszeresítésre átvéve, de a gyártási jog 80%-át a Fegyvergyár máris elnyerte azzal a kikötéssel, „... ha a .161