Folia historica 5
F. Dózsa Katalin: Osztrák-magyar kapcsolatok és kölcsönhatások a divat területén 1850-1916 között
viszont elengedhetetlen tartozéka a csizma. De a magyar eredetre utal a „Czizmenmacher" szó használata, mert a német nyelvben a csizma megfelelője a „der Stiefel". A magyar mesterségek művelői között jónéhány hamisíthatatlan hazai nevet találunk (Varga, Buday, Sasky, Takáts stb). igaz, a szabók és varrónők között is nem egy hasonló nevet fedezhetünk fel. A legnagyobb sikert egy Josef Szalay nevű magyar érte el, aki a császári és királyi szabó (kaiserliche und königliche Hofschneider röv. к. u.k. Hofsch.) nevet is elnyerte, Az egyik legnagyobb forgalmú női konfekciócég tulajdonosa Ludwig Zwieback is - akit az osztrák készruhagyártás egyik megalapozójaként tartanak számon — Magyarországon született, és itt szerezte meg szabómesterként bécsi nagyvállalkozásához az alaptőkét. Ezek az adatok azonban elsősorban kuriozumok. A „Schnurmeisterek" és „Czizmenmacherek" az 1870-es évektől kezdődően már nincsenek külön ismertetve, valószínű, hogy ezek az iparágak a divat változásával (erre a későbbiek folyamán még visszatérek) lassan elsorvadtak. A szabóipar területén azonban az együttműködés a XIX. század második felében egyre jelentősebb, ami azonban nem jelentett érdekazonosságot is. Az osztrák szabóipar a magyar számára elsősorban konkurrenciát jelentett, még pedig igen veszedelmeset, főleg a férfi-, női konfekció és az egyenruházat terén. A nagyvárossá fejlődő Budapesten ugyanis egyre több bécsi cég jelent meg, nem csupán lerakattal vagy fióküzlettel, (bár arra is van bőven példa) 1 3, de önálló üzlettel is. Az olyan, a századforduló idején ismert és jónevű cégek, mint Skriván kalapos, Tiller egyenruházati és díszruhaszabóság, Neumann M. férfiruha szaküzlete, vagy a nagy forgalmat bonyolító, de kevésbé jóhírű Hirsch Jakab díszruha és férfikonfekció üzlete, eredetileg Bécsben indultak, s vagy mindvégig tovább üzemelt a bécsi testvércég (pl. Tiller, Skriván) vagy az lassan elsorvadt. A magyar közvélemény ezeket a cégeket mégis hazainak tekintette, nem úgy a kifejezetten bécsi központú, pesti fiókkal rendelkező Rothberger, Ebenstein vagy Rosenthal cégeket. Az előbbiek ugyanis Magyarországon, tehát magyar munkaerőkkel dolgoztattak, az utóbbiak túlnyomórészt készárut szállítottak Budapestre. Ez a tény, érthető módon fájdalmasan érintette a magyar iparosokat akiknek nagy része bérmunkából élt. A tőkeerős, jólfelszerelt osztrák szabóságok könnyűszerrel szerezték meg a jól jövedelmező, állandó munkát biztosító üzleteket. Az üzleti fogásai miatt igen rosszhírű Rothberger cég — az egyetlen olyan szabóság,( melynek k.u.k. szállítóvá történő kinevezése akkora botrányt kavart Bécsben, hogy par178
