Folia historica 5
Temesváry Ferenc: Fejezetek a Magyar Fegyvergyár történetéhez I.
állapították, hogy a kötelező 5% tartalékkal együtt 1 1/2 millió fegyverre van szükség, ami nem kevés költségkihatás, mert darabja közel 50 Ft-ba fog kerülni. Ezzel egyidőben arról is döntöttek, hogy az ezideig használatos Werndl fegyvereket a népfölkelés részére adják át. 2 8 Amikor a bécsi körök közzéteszik elhatározásukat a magyar katonai szakemberek éo mind azok, akik a magyar gazdasági életet féltették szavukat hallatják. Már itt hangsúlyoznunk kell, hogy a katonák is, vagyis a hadvezetés és a pénzügyi szakemberek is más aspektusból nézik a kérdést. Szinte egyértelműen állapítják meg, hogy az új fegyver bevezetése kényszerítő körülmény hatására történik. Amikor tehát a kormány követeléssel lép fel a súlyos adóterhek alatt görnyedő magyar adófizető polgársággal szemben, a polgárságnak ezt kötelessége megérteni, de ugyanakkor joga van megkövetelni — hangoztatja a magyar ellenzék — hogy „... az áldozat a lehető legcsekélyebb mértékre szállítassék le s az új lőfegyverek beszerzésénél Magyarország anyagi érdekei kellő tekintetbe vétessenek. Magyarország eddig csak áldozatokat hozott a hadseregre a nélkül, hogy annak felszereléséből, élelmezéséből, kiképzéséből, valami впуagi hasznot látott volna. A katonai intézetek, vagy intézmények Ausztriában vannak összpontosítva. Ennek nem szabad így maradni. Magyarországnak joga van megkövetelni, hogy a paritás necsak a viselendő állami terhekben, necsak az évenkénti pénz és véradóban tartassák meg szigorúan, de az anyagi hasznokban való részesülésben is." 2 9 Ez a megnyilatkozás rendkívül fontos a magyar fegyveripar fejlődése szempontjából, ugyanis a külön fejezetben tárgyalásra kerülő Magyar Fegyvergyár létrehozásához vezetett. A szakemberek figyelme az ismétlő Mannlicherre irányul, bár, mint látni fogjuk a versenytársak fegyverei még mindig vita tárgyát képezik. A szakemberek már ekkor hangsúlyozzák, hogy az ismétlés kérdése összefügg egy tüzérségi körökből kiinduló másik rendkívül fontos találmánnyal „...a kaliber kérdésnek az összes államok által évek hosszú sora óta hasztalan keresett megoldásával. " 3 0 A cikkek nagyrészt az új 8 mm-es fegyver mellett foglalnak állást, míg a bécsi Wehr-Zeitung a közös hadseregbe való bevezetését teljesen indokolatlannak tartja. Vezetőink — írja a lap — csak a személyes felelősség alól akarnak megszabadulni. Mások viszont emlékeztetnek az 1859. évi hadjáratra, ahol a francia hadsereg vontcsövű ágyúi, valamint az 1866. évi porosz háborúra, ahol a hátultöltő |fegy verek okozták az osztrák hadsereg! vereségét, így érthető, hogy minden európai hadseregben nagyon megnövekedett a hitele a fegyvergyártás és technika haladásának. A katonai szakemberek egy ré145