Folia historica 3
Vigh Károly: Az 1944. október 15-i sikertelen „kiugrási” kísérlet okairól
mann pl. előbb egy ún. „megelőző" akciót kívánt végrehajtani, Horthyt és a Lakatos-kormányt karhatalmi úton eltávolítani, addig Veesenmayer a „kivárás" és az „enyhe megoldás" hívének vallotta magát. A politikai, a biztonsági és a katonai szempontok összeegyeztetésére Guderian vezérezredes, a német szárazföldi hadsereg vezérkari főnöke 1944. október 3-án Budapestre küldte helyettesét, Walther Wenck tábornokot. Kétnapos budapesti tartózkodása alatt (hivatalosan a balkáni német hadseregcsoport utánpótlásának megbeszélése végett jött) valójában kizárólag a „Parzenfaust" (páncélököl)-akció részleteinek a megtárgyalásával foglalkozott. Az október 3—4-i budapesti tanácskozásokon a következő német személyek vettek részt: Wenck tábornok, Guderian vezérkari főnök helyettese, von Greiffenberg tábornok, teljhatalommal felruházott német katonai attasé, Kleemann tábornok, a páncélos csapatok parancsnoka, Winkelmann tábornok, a magyarországi SS rendőri erők parancsnoka és Skorzeny (alias dr. Wolff) Oberststurmbannführer, valamint természetesen Veesenmayer, Hitler magyarországi helytartója. A tárgyalások bizonyos szakaszába bevonták magyar részről az áruló Beregffy vezérezredest, a tartalék hadsereg parancsnokát, Nádas Lajos ezredest, a Honvéd Vezérkar hadműveleti osztályának vezetőjét (aki október 15-én hamis utasítást adott ki a harcoló csapatokhoz a proklamációval kapcsolatban), vitéz Porzezinszky ezredest, a Honvéd Hírközpont parancsnokát, Savoy ezredest (Kovarcz Emil), Szálasi helyettesét. Az október 15-i puccs — a Panzerfaust-akció — irányításával Hitler Bach-Zelewski tábornokot, a varsói felkelés vérbe fojtóját bízta meg, aki október 13. és 17. között Winkelmannt helyettesítette Budapesten. Minden kommentárnál többet mond a fenti névsor. A „Páncélököl" akció előkészítése és szervezése Hitlernek, Guderiannak és az egész náci vezérkarnak azt az elszántságát bizonyítja, hogy nem válogatva az eszközökben és módszerekben, kérlelhetetlenül fellépnek Horthyék ellen, ha azok bármilyen kísérletet is tesznek a háborúból való kiugrásra. Mutatja ez az akció Magyarországnak, mint a Német Birodalom „Vorfeld"-jének elsőrendű stratégiai és gazdasági fontosságát, amelynek birtoklása a háború folytatásának egyik döntő előfeltétele Németország számára. Ha a Panzerfaust-akció mindenre kiterjedő, részletes és alapos terveit, előkészületeit — és végrehajtását — ismerjük, még inkább szánalmasnak és öreguras dilettantizmusnak tűnik Horthy és környezete „felkészülése" a kiugrásra. És amikor a budapesti titkos tanácskozásokról készült feljegyzésekben arról a javaslatról olvasunk, hogy le kell tartóztatni a kormányzó körüli klikket, s a kormányzót 13» 195