Folia historica 2

Szakács Margit: Vidacs János politikai pályafutása 1867—1873.

teljes visszaszerzésére törvényes úton való törekvés a képviselőház egy tekintélyes részének nyomtatásban megjelent programjában „majdnem szorul szóra" bennfoglaltatik, tartalma már ennél fogva sem lehet törvénybe ütköző. Mindezek alapján a betiltó rendeletet törvénybe ütköző sérelemnek nyilvánította, s ha azt rendőri úton végrehajtanák, csak a hatalom nyílt erejének engednek. A feliratot Vidacs János elnök és Áldor Imre jegyző írták alá. Az április 8-án kelt belügyminiszteri rendelet azonnali hatállyal betiltotta a pesti kört és „annak minden néven nevezendő működését", mert igazolt­nak látta, hogy „célja nem alkotmányszerű működés, hanem izga­tás". 0 0 Vidacsék tartották magukat elhatározásukhoz: csak az erő­szaknak engednek, s a kört valóban rendőri karhatalommal osz­latták föl. Időben ez egybeesett a félegyházi eseményekkel, amikor ott fiók demokrata kör megnyitását ünnepelték és az zavargással feje­ződött be. Ekkor tartóztatták le Asztalos János kecskeméti ügyvédet, aki a demokrata körök szervezésében élenjárt: Kecskeméten 1000 példányban nyomtatta ki a demokrata kört ajánló felhívást. 6 1 A szélbal nem nyugodott bele a kormány intézkedésébe: Csiky a betiltás tárgyában interpellált, Vidacs folyamodványt nyúj­tott be az erőszakkal történt feloszlatás ügyében, s az egyéni szabad­ságon és a társulati jogon esett sérelem orvoslását kérte. 6 2 A demokrata körök betiltása nagy vitát váltott ki: a táma­dásból kijutott a köröket szervező pártnak csakúgy mint a kormány­pártnak. Madarászék maguk is visszarettentek attól, hogy a mozga­lom átlépi a békés kereteket, mégis védekezniök kellett a fennálló rend elleni izgatás vádja ellen. Bár a demokrata körök megítélésében a balközép is a kormányt támogatta, a betiltás, mint törvénysértő intézkedés ellen szót emelt tagságának egy része. A körök elleni fellépésben Perczel és Klapka személyében fenntartás nélküli támo­gatókra talált a kormánypárt. A vitában elhangzott vélemények a pártellentétek további fokozódásához vezettek. A demokrata körök a kiegyezés elleni tömegmozgalmak ke­retei voltak, s mint ilyenek nem veszélytelenek a dualista rendszer­re. Veszélyességét azonban a forradalomtól való félelmében eltúlozta a kormány. Forradalmi szellem tekintetében távol állottak a francia forradalom jakobinus klubjaitól, amelyekhez oly szívesen hasonlí­tották a mozgalom ellenzői. 6 3 A demokrata körök a népművelés terén, a kispolgári, paraszti és értelmiségi rétegek felvilágosításában és demokratikus szellemben való nevelésében töltöttek be jelentős szerepet. Ez nem lebecsülendő eredménye a mozgalomnak, de emel­lett az ott folyó „izgatások" olyan politikai mozgalmat is megindí­92

Next

/
Oldalképek
Tartalom