Dr. Surányi Pál szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 1/1. Budapest, 1946)

földön heverő ág, szilánkok, forgács-, kéregdarabok, megtépázott koronák, félrebillent törzsek, tátongó sebhelyek a törzseken jelzik a hadak útját. Ez még nem volt elég. Az 1945/46-os téli tüzelőanyagnak jó részét erdeink szolgáltatták és épületfának is sokat kitermeltek. A kitermelés azonban minden volt, csak nem szakszerű. A legteljesebb hozzánemértéssel boldog, boldogtalan vágta, törte, rabolta az erdőt, minden szakszerűség megcsúfolásával és minden lelkiismeret elhallgattatásával döntve le a fákat. Rendkívül sok esetben a törzseket 70— 100 cm magasságban fűrészelték el, a megengedettnél sokkal magasabb tönköt hagyva vissza. Mindez szöges ellentétben áll azzal, amit korszerű és észszerű erdőgondozásnak, erdőkultúrának, erdőhasználatnak nevezünk és olyan állapotokat hozott létre, amelyek szükségszerűen melegágyai és kiindulási pontjai lehetnek a közel jövőben kialakulandó rovarkalamitásoknak. Itt elsősorban azokra az erdei kártevő rovarokra gondolunk, amelyeknek táplálkozására és tenyészésére a fent vázolt állapot valóságos paradicsomot, szinte szélsőséges optimumot jelent. A bogarak rendjéből első sorban a díszbogár félék (Buprestidae), cincérfélék (Cerambycidae) és a szúfélék (Ipidae) jönnek itt számításba. Ezeknek legtöbbje ú. n. másodlagos (sekundär) kártevő. Ez alatt azt kell érteni, hogy ezek elsősorban nem egészséges, erejük teljében levő, zavartalan nedvkeringéssel bíró fákat támadnak meg, mint az ú. n. elsöleges kártevőik, hanem beteges, egészségében megrendült, zavart nedvkeringésü, halódó, vagy már elhalt fákat. Ezeknek a károsító munkáját tehát biotikus (gombák, hernyórágás, emberi rongálás, stb.) és abiotikus (kedvezőtlen időjárás, talajvízszint csökkenése, fagy, villám, széltörés, hótörés, tűz, stb.) tényezők készítik elő. A fent említett bogaraknak a szaporodását, főképpen a lárváknak nyújtott fokozott, kivételesen bőséges táplálkozási lehetőség folytán, a vázolt erdőállapotok hathatósan előmozdíthatják. Ehhez járul még az a körülmény is, hogy mind az 1944-es, mind pedig az 1945-ös év meglehetősen meleg és száraz volt. Ez is gyengíti a faállományt és előkészíti a talajt a másodlagos kártevők számára; A díszbogarak és a cincérek lárvái is okozhatnak ugyan érzékeny károkat, azonban igazi nagy rov'arkalamitásokat ezek nem szoktak előidézni. Annál inkább képesek erre a szúfélék bizonyos fajai. Ezeknek a kártételét is különbözőképpen lehet megítélni, azonban vitathatatlan, hogy elsőrendű ellenségei az erdőnek. Erdészeti jelentőségük kiviláglik abból is, hogy az erdészeti állattanok és erdővédelemtanok hosszasan és bőven foglalkoznak velük, szakirodalmuk pedig egész kis könyvtár. A szúfélék kártételével kapcsolatban két sajátságukat kell különösen figyelemre méltatni. Legtöbb fajuk másodlagos kártevő. Annyira, hogy egyesek rendszerint csak döntött fákat szállnak meg. Csak kisebb részük elsődleges. Lombos fáink kártevői többnyire ilyenek, valamint általában azok a fajok is, amelyek az ágakban és a koronarészben költenek. Ma azonban már tudjuk, hogy bizonyos körülmények között a másodlagos kártevő könnyen elsőlegessé válhatik. Ha a jelenlevő faanyag egészségi állapota olyan jó, hogy a másodlagos kártevő faj tömegének igé-