Dr. Surányi Pál szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 1/1. Budapest, 1946)

Háború és szúveszély. Irta: dr. Dudich Endre A magyar erdészeti szakkörökben sem általánosan ismert, hogy az első világháború után a történelmi Magyarország területén nagyarányú szúkalamitás zajlott, le. A háború befejezését követő zavaros évek, a határok megváltozása, stb. elterelte róla a magyar szakkörök figyelmét. Ez annál inkább érthető, mert az érdekelt területet először Románia kebelezte be, majd átengedte Csehszlovákiának, tehát a szúpusztítás megfigyelésében és leküzdésében magyar erdészeti szakemberek nem vehettek részt. A szúkalamitás helye a Keleti Kárpátokban volt, még pedig a Fekete- és Fehér Tisza háromszögében és a Csernahora hegységben, tehát a háború utáni Kárpátalja területén. A déli lejtőkön a 700— 1200 m magassági övben a lucfenyőt támadta meg két szúfaj, még pedig az Ips typographic L. és a Iiyiurgus glabratus Zett. A szúinvázió oka (praedispositio) nyilván az a nagyarányú erdőletarolás volt, amely 1914/15-ben és 1916/17-ben az osztrák-magyar hadsereg kárpáti védő és támadó harcai folyamán és következtében ezen a területen végbement. Rengeteg fát döntöttek ki és használtak fel az állások és barakkok építéséhez, még pedig lekérgezetlenül. Fokozták a pusztítást a lövedékek és a későbbi széltörés okozta károk. Természetesen a háború alatt mindennemű védelmi és leküzdési intézkedés lehetetlen volt. A főinvázió 1921-ben zajlott le és azután a kalamitás csakhamar magától összeomlott, megszűnt. A normális állapot helyreállásának idejéről nincs megbízható értesülésünk. A lepusztított terület nagyságáról, továbbá a károkról nincsenek pontos adatok, de erről fogalmat alkothatunk magunknak a következőkből. Áldozatul esett a Douzina-völgynek csaknem egész keleti oldala körülbelül 8 km hosszúságban. A Zemir-patak völgye csaknem teljesen elvesztette lucfenyőállományát. Ezeken kívül még több nagy kárterület volt. A károsodás a hektárok ezreit érte, a megtámadott fa mennyisége pedig csak a tömör-köbméterek százezreivel mérhető fel. Ebből látható, hogy ez a szúkalamitás a legnagyobbak és legpusztítóbbak közül való, amelyek Közép-Európában előfordultak. Az Ips typographus az első világháború után nemcsak nálunk, hanem Németországban és Ausztriában is kisebb-nagyobb, sőt egészen nagyarányú pusztításokat végzett. Ezeket is a háború következményeinek tekintették. A munkáshiány miatt a védekezés nem lehetett kielégítő, úgyhogy még 1923-ban is voltak fertőzési gócok. Mindezek erdészeti szakköreink részéről komoly megfontolást érdemelnek, mert hiszen ma jórészt fennforognak ugyanazok az okok, amelyek az első világháború után a szúkalamitásokat előidézték. A második világháborúdban országunk egész területe harctérré vált és mind lombos, mind pedig fenyőerdőink rendkívül sokat szenvedtek. A légi bombázások, aknák és ágyúlövedékek, harckocsik, stb. erdeinkben rendkívül nagy károkat okoztak. Földön fekvő törzsek, derékbatört fák, meredező ágcsonkok, gyökerestül kifordult fenyők, rengeteg