Folia archeologica 49-50.
Kovács Tibor: A múltat idézve, előre tekintve emlékezzünk! 200 éves a Magyar Nemzeti Múzeum
10 lik . KOVÁCS TIBOR és 1963-ban született törvényerejű rendelet. Utóbbi révén jöttek létre a megyei múzeumi szervezetek, és kerültek önkormányzati kezelésbe a vidéki múzeumok. Mindezek következtében veszítette el az intézmény a kiemelkedő értékű műtárgyak kiválasztásának (azaz: más múzeumtól történő átvételének) jogát, továbbá olyan helyzetbe került, hogy filiáléink vár-, ill. kastélyépületeit ide nem sorolva, az ország szinte egyetlen négyzetméterén sem felelős a földben rejlő régészeti (történeti) emlékekért. (Szerény kivételt csak a Budapest déli részén fekvő római kori tábor, Campona egy része, valamint a Balaton melletti kora középkori Zalavár-Mosaburg képez.) Mindez valójában azt jelenti: amíg korábban adott korok kiemelkedő értékű, legjellegzetesebb emlékei, ha nem is feltétlenül automatikusan, de olykor mégiscsak a Nemzeti Múzeumba kerültek, jó fél évszázada gyűjteménygyarapításunk csak annyira céltudatos és hatékony, amennyire azt az anyagi eszközök - s nem utolsósorban a jogszabályok — lehetővé teszik. Persze nemcsak erről van szó! Vitatott, mit és mennyit kell a Nemzeti Múzeumnak feltárni, illetve mivel kell bázisgyűjteményeit kiteljesítenie, vagy legalábbis szinten tartania. S egyáltalán mi és mennyi az a forrásanyag, ami egyes korszakokat optimálisan reprezentál a Nemzeti Múzeumban. Egy a lehetséges, erősen leegyszerűsített válaszok közül: amíg „korábban" a jellegzetes, kiemelkedő értékű egyedi tárgy volt a gyűjtés igazi célja, ma a teljesen feltárt, megközelítőleg százszázalékos tudományos, reprezentációs értékű objektum. Évtizedek óta ez utóbbira törekszünk, mondhatjuk: sikerrel, hiszen két jelentós objektum, a tiszavalki rézkori település és a tiszafüredi avar kori temető teljes feltárása befejeződött. És mások mellett jelenleg is folyik a Dunakanyarban a regionális őskőkorkutatás, Hajdúdorog határában pedig egy mikrorégió honfoglalás-, ill. Árpád-kori településtörténetének intenzív vizsgálata. Már csak azért is fontos az ilyen és hasonló feltárások biztosítása, mert mind kevesebb forrásanyagot kap az. intézmény vidéki partnereitől időszaki, s különösen a 10—15 éves periódust átfogó állandó kiállításai számára. De legalább annyira szükséges bekapcsolódásunk az ország jelenlegi legfontosabb régészeti feladatába, az autópályák nyomvonalai mentén aktuális megelőző ásatásokba. A nagy összefüggő felületek feltárása minden szempontból új perspektívát ad korunk archaeológiájának. Részben tudjuk, részben még csak sejtjük, mi lesz, mi lehet a szerepe a Nemzeti Múzeumnak a közeljövőben - s miután jubileumkor évszázadokban mérjük az időt-, bátran mondhatjuk a 21. században. Ezért törekszünk jól-rosszul a következők megvalósítására: - Elsődleges cél a képzettségi szint és általában a tudományos tevékenység mennyiségi, s különösen minőségi növelése. Ennek érdekében intézményi segítséggel mind több fiatal szakember vesz részt a szervezett PhD képzésben. Külön anyagi és erkölcsi támogatást kapnak a habilitációs, ill. akadémiai doktori munkát készítők. - Tudatosan és megalapozottan fel kell gyorsítani, nevezzük így: a régészeti forrásanyag „társadalmasítását". Már csak azért is, mert mind a fejekben, mind pedig a gyakorlatban jórészt elmaradt a még hiányzó gyűjteményi katalógusok (mint tudományos cél) és a műtárgyak-leletek kompjuterizációjának (mint muzeológiai szükségszerűség) tényleges összekapcsolása. Mindebből (is) adódik, hogy a tartósan őrzendő hagyományos és az alakuló elektronikus bázisú leltárkönyvek még hosszú ideig lesznek párhuzamosan „forgalomban". Az előrelépés egyik kulcsa: a néhány éve, a régészeti tárgyaknál is bevezetett képdigitalizálás eddigi ütemének felgyorsítása. - Az utóbbi negyedszázad áttörésszerű eredményének mondható a Nemzeti Mú-
