Folia archeologica 45.

Fodor István: Dr. Dienes István (1929-1995)

DK. DIENES ISTVÁN 15 csenek ún. „tervásatások", ezekre sokkal kevesebb anyagi eszköz áll rendelkezésünkre, mint a dolgozat megírásának idején, e kutatásoknak egyáltalában nincs is intézményi háttere, pénzkolduló pályázatokkal pedig nem lehet nagyívű szakmai feladatokat megvalósítani. Dienes azt is világosan megfogalmazta, hogy a korai történelmünket szándékosan eltorzító belső és külső nézetekkel csak a tények nyelvén lehet eredményesen vitázni. Ebben látta a honfoglalás kori corpus egyik célját is. „Nem titkoljuk, hogy munkánk a sok helyütt még fellelhető nacionalista elfogultsággal szemben is a történeti tisztánlátás kialakítására törekszik a Kárpátok övezte térségben. Ha köteteink napvilágot látnak, nehéz lesz arról meggyőzően értekezni, hogy a hazánk belső területein nagy számban fellelhető tárgyak hasonmásai határainkon kívül néhány kilométerre már besenyő emlékek... vagy 9-10. sz.-i szláv harcosok sírjaiból valók..., illetve a nálunk is gyakori és társadalmilag pontosan értelmezhető előkelő magányos sírok és kisebb családi temetők a peremterületeken csupán a magyarok alkalmi táborhelyeinek, csatáknak, hadjáratoknak nyomai lennének." (37.) A honfoglalás kor régészeti hagyatékának történeti szempontú értékelésénél Dienes István elsősorban Györffy György munkásságára támaszkodott, akit László Gyula mellett szintén tanítómesterének vallott. Ez kitűnő történeti ítélőképességére és tájékozottságára vall, hiszen az ötvenes évek végén Györffy György és Váczy Péter munkái valóságos megújulást hoztak történettudományunkban. Györffy nagy hatású munkája (Tanulmányok...) a korábbi évek sematikus és mérhetetlenül ostoba ítéletével szemben (amely 10. századi történelmünk summázatát abban látta, hogy ebben a korban volt „a pásztortársadalom válsága") egyértelműen beigazolta, hogy az európai típusú magyar állam megszületése belső társadalmi és gazdasági fejlődés eredménye volt, nem pedig szomszédaink „hatására" jött létre. Dienes teljes mértékben - és nelyesen - osztotta ezt a nézetet:"...az államalkotás feltételeit nem egy rövid válságkorszak érlelte meg, hanem azok egy hosszú, törvényszerű fejlődés következményei" - írta. (45.) Felfogásának azonban nem ez a vonala kapott hangot mások műveiben, hanem egyik fiatalkori munkájának az a részlete, amelyben részben elfogadja Györffy György feltevésének egy részét, nevezetesen azt, hogy a bihari-nyíri dukátusi területről származó, kiemelkedő gazdagságú régészeti leletek a csatlakozott kabarok hagyatéka lenne.(9.) (A szóban forgó feltevés azon részletét viszont, amely értelmében köznépi leletanyagunkat vagy annak előzményeit a késő avar ún. griffes-indás emlékekben láthatnánk, soha nem tette magáévá.18.) Későbben - pro és contra - unos-untalan erre a gondolatára hivatkoztak, vagy húsz esztendeig. Ma már nem nehéz megítélni, hogy ebben a kérdésben aligha volt igaza, de figyelembe kell vennünk, hogy az ötvenes-hatvanas évek fordulóján nálunk még alig lehetett valamit tudni a kabarság feltehető keleti leleteiről, etnikai szempontból még alig elemezték 10. századi leleteinket s e feltevés abban az időben igenis jogosnak ítélhető meg. Amikor - nem sokkal később - a kutatás helyzete változott, Dienes István is sokkal árnyaltabban fogalmazott, majd felülvizsgálta korábbi álláspontját. Igaz viszont, hogy írásban és egyértelműen ezt viszonylag későn tette meg. (96.) László Gyula nyomában haladva értelmezte újra honfoglalás kori művészetünket.(42, 44, 52, 55, 59.) Immár végleges formában igazolta be, hogy tarthatatlan a Fettich Nándor által vallott nézet, miszerint 10. századi ötvösművészetünk kiemelkedő darabjai keleten, Kazáriában vagy a Kijev környéki műhelyekben készültek volna. (27,36.) Az új hazában egyre tisztábban körvonalazódó ötvösműhelyek félreérthetetlenné tették, hogy e tárgyak döntő többsége a honfoglalás után készült. Mestere nyomán ő is vallotta, hogy e művészet díszítőrendszere több egyszerű dekoratív térkitöltő mintázatnál, bennük olyan jelképek lappanganak, amelyek az egykori élő társadalom számára érthető mon-