Folia archeologica 42.
Tóth Endre: Későrómai ezüstkanál Bajnáról
98 TÓTH ENDRE resztet vagy Krisztus monogramot 6 3. Tehát felületesen lehetett arra gondolni, hogy ezek a jelképek az ókorban is kifejezték viselőjük kereszténységét vagy a tárgy szakrális voltát. Ennek a gondolkodásmódnak következménye és velejárója lett, hogy azokat a jelképeket, amelyek értelme keresztény is lehetett, kizárólagosan értelmezték : például a halat, kenyeret, kosarat vagy a horgonyt. Pedig ahogy egy szív mást jelent egy pad támlájára karcolva vagy fába vésve, és mást jelent egy keresztény templom díszítésében, úgy a felsorolt képek sem jelentenek mindig és mindenhol keresztényeket vagy keresztény, főképpen liturgikus tárgyakat a 4-5. században sem. Ez még a számunkra olyannyira az ókori keresztényeket jelképező Krisztusmonogramról sem mondható el. Mivel a jelkép a későantik használati eszközök és díszítések széles körén látható, ezért ezeket a tárgyakat általában kereszténynek, gyakran pedig liturgikus felhasználásúnak vélik. Holott a monogram eredetére kell csak gondolnunk, hogy nyilvánvaló legyen: a jelkép a 4. században még nem lehetett kizárólagosan egyházi felhasználású, hiszen nem a keresztény közösségek emblémáiból származik, hanem profán eredetű. Nagy Constantinus a monogramot nem a keresztény liturgikus célre használt eszközökre tétette rá, hanem katonai signumokra és tárgyakra; sisakokra és érmekre. A jelképeket különösen kedvelő későantik korban eleinte egyszerűen a császárhoz való hűségét jelképezte, majd lassan és teljesen szakralizálódott. A győzelmi signumot sajátjuknak érezték a pogányságon triumfáló keresztények, de a jelvény szinte állami signum maradt a 4. században. Amíg a monogram szakralissá válása, amíg a művészet ideologizálásának az erővonalai nem tisztázódtak, addig a monogram a császár iránti lojalitás, vagy akár a rómaiság kifejezőjeként olyan tárgyakra is rákerülhetett, amelyek egyébként teljesen köznapiak, sőt kimondottan pogány képek díszítették. A Krisztus-monogram 4. századi értelmezésének tág lehetőségeit jellemzően fejezi ki a század közepén elrejtett augsti és a canterbury-i kincs Krisztus-monogramos fogpiszkálói M. A keresztény jelképekkel díszített későrómai használati tárgyakat Joseph Engemann értelmezte külön fejezetet szentelt az „eucharistikus felhasználású" kanalaknak. Bizonyította, hogy ezeket másra, mint étkezésre nem használták. Frappáns a véleménye a Sutton Hoo-i kanálpárról: az egyik kanálra a másik, görög betűs feliratot másolták. Mivel pedig az ötvös nem ismerte a görög betűket, elfordította 45 fokkal az első betűt. Ezzel a kanálra alapozott következtetések a keresztelési elméletről elestek. A kanál, a cochlear eucharistikus felhasználása ellen szólnak nemcsak a későantik adatok, hanem mindazok a liturgikus ismereteink, amelyek nem jelentéktelen számban maradtak fenn az első évezred második felétől. Ezekből a leírásokból J. A. Jungmann kutatása alapján 6 6 egyértelműen megállapítható, hogy a hívek communiojánál semmiféle kanalat nem használtak. A két szín alatti áldozásnál a 9. századtól nem kanalat, hanem vékony csövecskét, fistulát kezdtek használni, de ennek alkalmazása a hívek részére megszűnő két szín alatti áldozással eltűnt. Kanalat a keleti egyház kezd használni, de ott sem minden rítusban. Bizáncban all. századtól már 6 3 A keresztény jelképek a használati tárgyakon és építészeti emlékeken elsősorban a paraszti kultúrában maradtak meg az újkorig. 6 4 Cahn-Kaufmann-Heinimann 1984,; R1B 11:2 2420:60 Az augsti fogtisztítót lásd még: Tresors d'orfevrerie Gallo-Romanis, Paris 1989, 264. p. 227. Engemann 1972, 165. 6 6 y. A. Jungmann SJ: Missarum Sollemnia I—II, Wien 1948.
