Folia archeologica 36.
Lovag Zsuzsa: Egy XI. századi bronz korpusz
188 LOVAG ZSUZSA öntéskor kialakított lyuk csak a kézen volt. A fejen, a plasztikusan megformált mellkason és az ágyékkendőn a részleteket véséssel hangsúlyozták, majd az előoldalt vastagon tűzaranyozták. A frontális állású korpusz feje kissé a bal váll felé hajlik, ami ugyancsak eltér az összes többi Krisztus-ábrázolás hagyományossá vált, az ellenkező irányba hajló fej tartásától. Az arc kevéssé részletező, igen alacsony homloka fölött néhány vésett vonal jelzi a fül mögé fésült hajat. Csak a bal fület ábrázolták vésett, kettéhajtó palmetta formájában, a másik oldalon az öntőminta két részének tökéletlen illesztése miatt erre nem volt megfelelő felület. Az erőteljes szemöldökívek a hosszú orr vonalában folytatódnak, a nagy, mandula alakú szemeket és a szájat eléggé elmosódottan, bizonytalanul formálták meg. A szemek alatt hosszú, vésett pillák valószínűleg a lehunyt szemet, tehát a holt Krisztus ismertetőjegyét jelzik. Ugyancsak két sor vésett vonal jelzi az előreugró állon a szakállt. A mellkas két oldalán a nyaktól a legfölső borda vonaláig egy, a testtől láthatóan teljesen független, kendőhöz hasonló, alul egyenesen záródó, kétoldalt kiugró rész van, amit a jobb oldalon két hosszú, függőleges vonallal és ferde vonalkázással hangsúlyoztak. Baloldalt nem ilyen tiszta a rajz, a fülhöz hasonlóan az öntőminta tökéletlen illesztése itt is alkalmatlanná tette a felületet finomabb részletek ábrázolására. Ez a rész ugyanis a fej hátoldalának öntőmintájához tartozik, a mellkastól külön formázták meg. A különös részlet értelmezése bizonytalan, de más magyarázata nemigen lehetséges, mint, hogy a vállra hulló hosszú hajfürtöket akarták vele ábrázolni. A meglevő bal kar hatalmas, lemezszerűen lapos, kissé felfelé hajtó kézben végződik, hüvelykujja a tenyérhez simul, csuklóján öt függőleges — karperechez hasonló — párhuzamos rovátkolás van. A mellkast igen gazdagon formázták meg, az erősen kidomborodó melleket és a ferdén fölfelé összefutó bordákat plasztikusan öntötték, utóbbiakat véséssel is hangsúlyozták. A mellizmokat kettős párhuzamos vésett vonalakkal rajzolták meg, zárt, pelerinszerű mezőkre osztva a mellkas fölső részét. Az ágyékkendő öve a derék teljes szélességében egyenlő vastagon kidomborodik, de a középen levő csomót csak fölfelé és lefelé álló vésett kettős ívekkel ábrázolták. A lefelé kissé széttartó ráncokat vésett zeg-zug vonallal, alsó szegélyét zeg-zugos hullámvonallal jelölték. Az egyenesen kinyújtott lábszárak nem érnek össze, csak a ferdén előrenyúló, szögek nélkül ábrázolt lábfejek. A korpusz aprólékos leírását az tette szükségessé, hogy a részletek jellegzetességeinek segítségével megkíséreljük az egészében egyedülálló darab meghatározását. Viszonylag nagy számú, magyarországi eredetű bronz körmeneti keresztjeinkkel, amelyek közül a legkorábbiakat a 12. század első felére, közepére kelteztük, nem mutat szorosabb kapcsolatot. 4 Azok a koronás, élő Krisztus ábrázolási körébe tartoznak, s bár az emberi test arányaiban, megformálásában jártasabb, gyakorlottabb mesterekről tanúskodnak, a részletek kialakításában sokkal szegényesebbek. A dombóvári korpusz előzményeit az Ottók korának és a 11. század első felének ritka, pompás aranykeresztjei között kereshetjük, amelyeknek egyik pél4 Lovag Zs., FA 29 (1978) 183—204.; Ua., A középkori bronzművesség emlékei Magyarországon. (Budapest 1979) 10—15.
