Folia archeologica 35.
Kubinyi András: Isten bárányát ábrázoló törvénybeidéző pecsét (billog)
ISTEN BÁRÁNYÁT ÁBRÁZOLÓ PECSÉT 147 királynál még nincs, tehát a régi forma még egy ideig tovább él. Ami jellemző írásunkra: a betűk szárai gyakran kapnak talpat, vagy a szárral merőleges végződést. Különösen lényeges a G felső, az L, M alsó szárán, ill. szárain, valamint az S-en. Jellemző a G, melynek felső szára vízszintes egyenes és tovább ér, mint a középen behajló másik vége. Másik fontos különlegesség az M: itt a középső, V alakú behajlás szinte csak jelezve van, nem ér le a két függőleges szár közepéig sem. А В felső félköre nagyobb az alsónál, és a két félkör szinte egyenes, függőleges vonalban végződik. Ezek a G, L, M, S-nél található záróvonalak különben elsősorban а XII. sz.-ra jellemzők. 3 2 Az M esetében a középső sarok a XI. sz.-ban általában megközelíti a betű alját, míg a XII. sz.-ban a betű közepéig ér. 3 3 Az epigráfiai adatokból úgy tűnik, hogy egyes betűformák csak a XII. sz.ban terjednek el. 3 4 A néhány jellegzetes betű közül az Adalbert-pecsét B-jére a pecséteken eddig nem találtam megfelelőt. G-jére analógiát nyújt III. Lothar császári aranybullája (1133—1137), valamint a már említett aacheni Károlypecsét. 3 5 A XII. sz. harmincas évek után az 1170—1180-as években válik gyakoribbá. 3 6 A különös, nagyon rövid v-alakú sarkú M ugyancsak a XII. sz.-ban mutatható ki. 3 7 További, főként későbbi adatokat is idézhetnénk, a rendelkezésünkre álló adatok mégis azt látszanak igazolni, hogy az Adalbert-pecsét egyes betűformái — minden román majuszkuláris jellegük ellenére — csak a XII. sz.ban, és inkább annak második felében terjednek el, tehát a salzburgi és Babenbergpecsátekből levont következtetések helytállóak. Ebből viszont arra kellene következtetnünk, hogy „Adalbert" király nem lehetett I. Béla. Bár e királyunknak nem maradt fenn feliratos pecsétje, de ha közvetlen elődje és utódja, I. András és Salamon pecsétjei írásával összehasonlítjuk az Adalbert-pecsétet, valóban kevés hasonlatosságot látunk. (Érdekes viszont, hogy a különben jellegzetesen XII. sz.-i M nem tér el nagyon az Adalbertpecséttől.) A bizonytalanabb, és az európai átlagtól is eltérő XI. sz.-i utalásokat ezért figyelmen kívül hagyva meg kell vizsgálnunk azt az önként adódó hipotézist, hogy az Árpádok Béla ágában mindvégig élt annak a tudata, hogy ősüket, I. Bélát tulajdonképpen Adalbertnek keresztelték, és ezért ők is ezt a nevet kapták a keresztségben. (Béla fiának, I. Gézának sem ez volt a keresztneve, hanem Mag3 2 Vö. Koch, W., iMIÖG 77(1969) 15—16. 3 3 Uo. 11. 3 4 Ahhoz, hogy pontosabban keltezhessünk, a külföldi teljes szfragisztikai anyag átnézésére lenne szükség. A kiadott pecsétkorpuszoknak csak egy rcsze van meg Magyarországon, de ezekben sincsen, különösen a régebbiekben, az összes pecsét közölve, a fényképek pedig nem mindig alkalmasak epigráfiai elemzésre. Ezért az alábbi példáink nem tarthatnak igényt a teljességre. 3 5 Deér, ]., i. m. 60., 14. kép.; Die Zeit der Staufer. II. 62. kép. 3 6 L. pl. VII. Lajos francia király (1175): Lecoy de la Marche, i. m. 121., 40. kép, vagy Wichmann magdeburgi érsek (1185): Seyler, G. A., i. m. 98., 58. kép. pecséteit. A forma tovább él: 1. pl. Simon de Montfort, Leicester grófjának 121 l-es pecsétjét: Lecoy de la Marche, i. m. 191., 85. kép.; Magyarországon pl. Gutkeled nb. László 1236-os lovaspecsétjén fordul elő: Kumorovitz L. В., Turul 50(1936) 33. kép. 3 7 Guillaume de Champagne Sens-i érsek (XII. sz.): Lecoy de la Marche, i. m. 25., 8. kép, vagy Maurice de Sully párisi püspök: uo. 255., 121. kép (1170) pecsétjei. De hasonló M-t látunk Wichmann érseknek az előbbi j.-ben id. pecsétjén, vagy Oroszlán Henrikén, amelyet már többször említettünk, és amelyen különben a G is hasonlít. Die Zeit der Staufer. II. 14. kép. 10*
